Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Vayerné Zibolen Ágnes: Adalékok Kisfaludy Károly művészi pályának alakulásához

küldött beszámolójában: „Nagyon elszomorodott szegény, midőn Uram Atyám' neheztelését jelentem nékie; és sajnálnám és a' gyermeknek nagy kárára is lenne, ha illyen viselete mellett, a'millyent tapasztaltam, Uram Atyám kegyelmét elvesztené ; elkeseredésében utóbb valóban roszszra vetemedhetne." Ismeretes, hogy Kisfaludy Károly 1811 májusában beadta lemondását katonai rangjáról. Sorsdöntő lépésének az események során tulajdonképpen háromféle magyarázatát is adta. Egy önéletrajzi levelében, romantikus módon, szerelmének hozott áldozatként emlékezett meg arról, hogy otthagyta a néki békeidőkben amúgy sem megfelelő katonai pályát. A lemondás napjaiban, 1811 májusában nővérének küldött levelében a következőket írta: ,,. . . Jó annak az embernek, akinek füleiben a megszokás és szekatúra lánccsörgése mint lágy harmónia hangzik, ez nékem sosem adatott, én, talán saját szerencsétlenségemre, le akarom rázni az igát, amibe sose önként léptem . . . Egy őszinte nyíltszívűség és egy szerencsétlen párbaj miatt —fölöttesem és köztem — minden kedvemet elvesztettem a szolgálathoz —• s mivel úgy sincs semmi reményem az előmenetelre .... mi maradt számomra, mint egy elkeseredett húzással — lemondani?"

9 Es van egy harmadik, prózai magyarázata is, amit 1811. augusztus elsején írt nővérének, bejelentvén, hogy hónap közepén, ha szívesen látja — nyilván hosszabb időre —, hozzá érkezik: „Minden számfölöttit elbocsájtanak — én is az vagyok —, az én hibám e vájjon, hogy 17 embert megelőzve főhadnagynak léptem elő és így most mennem kell ; — nemcsak nekem egyedül, hanem még harminc másiknak . . ." így hát Vönöckön, Teréz nővére otthonában zárta le Kisfaludy Károly életének első szakaszát, és keresett utat a jövő felé. Nem volt kezében más, csak katonai bizonyítványa, melyben a „Tehetség" rovatban a „sok" megjegyzés állott, a nyelvismeretnél: a német, magyar és latin, az egyéb ismereteknél: „katonai rajztudás és magyar költészet".

10 Ennek a néhány hónapnak hangulatáról, a benne érlelődő elhatározásról, új pályaválasztásáról ismét csak saját emlékezését idézhetjük: „Világosan láttam, hogyha nem akarom, hogy szenvedélyes őrültségem ne változzon nevetségességgé és kicsinyességgé — akkor elsősorban saját egzisztenciámat kell biztosítanom. A festészet művészete — aminek zsenge ifjúságomtól nagy hódolója voltam — tűnt fel a legjobb eszközül. Élvezettel láttam magamat szabadon a világban vándorolni és a halhatatlanság nimbusza övezte fejemet gondolatomban (boldog együgyűség — vélem most már); így lettek Raphael és Rubens az isteneim . . ."" Optimizmusát — mai tudásunk szerint — jól sikerült iskolarajzain kívül csupán néhány kedves családi portré, szerelmének képmása és mindössze két falkép: a hosszúfalusi kastély és a vöncöki kúria díszítései táplálták. 1812 februárjában lett nagykorú. Anyai örökségére Boldizsár bátyjától némi pénzt szerzett, s ezzel azután már el is indult Bécs felé, a Képzőművészeti Akadémiára, a rá jellemző optimizmussal nem kevesebbet látva maga előtt, mint egy világhírre törő festő magasba ívelő pályáját. Külföldön töltött éveinek történetét nem lehet fennmaradt írásaiból rekonstruálni. Mindig az adott perc hangulata szabta meg leveleinek mondanivalóját. Gondolatban többször végleg búcsút mondott hazájának, hol Spanyolországba készült, hol Oroszországba, apjával többször is megszakított minden kapcsolatot, de legalább ugyanannyiszor várt tőle segítséget, és sok-sok véglegesnek vélt leszámolás után is 9 KISFALUDY KAROLY Minden Munkái, VII. kiad. Sajtó alá rendezte Bánóczi József. VI. k. — Kisfaludy Károly leveleiből vett idézetek mind e publikáció alapján közöltek. Az eredetiben német nyelvű szövegek fordítása a szerzőtől. 10 MTA Kézirattára, M. S. 49/m. 11 9. sz. jegyzetben id. mű. 447. 1.