Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Balkányi Enikő: Irodalmi kiállítások vándorúton

Mint már említettük, a vándorkiállításon az eredeti (tárgyi) anyagot szállítási, biztonsági, csomagolási, rendezési és egyéb elvi okokból nélkülöznünk kell. Mégis meg kell kísérelnünk, hogy ezt — képzőművészeti alkotásokat, műtárgyakat, a költő környezetére jellemző berendezési és emléktárgyakat, a kor műveltségi állapotát, társadalmának anyagi viszonyait felidéző dokumentumokat - valamiképpen mégis megjelenítsük a kiállításon. Nem kétséges ugyanis, hogy ezzel tárgyunkat több oldalról, komplexebb módon világítjuk meg s a kor stílus- és ízlésformáit is érzékeltető anyaggal gazdagabb, maradandóbb élményben részesítjük a nézőket. Ilyen próbálkozásaink — sajnos részben csak tervben maradt kezdeményezéseink — voltak a Fazekas-vándorkiállításon pl. Debrecen város fémdomborításíí címere, hajdúsági cserépkancsó kerámiaszerű anyagból készített relief-másolata, debreceni togátus diákok farostlemezből kivágott, színezett figurái stb. Ilyen jellegű anyagot a technikai megoldás előzetes tisztázása nélkül természetesen nem iktathatunk a tematikába. Ez a példa is bizonyítja, hogy az anyagválogatás és a bemutatható anyag menynyiségének meghatározása szorosan összekapcsolódik a technikai kivitelezés problémáival. Az eredeti tárgyi anyag hiányának, továbbá a helyszűkének a súlyos gondjain ügyes technikai fogásokkal lényegesen könnyíthetünk. Ötletes ügyeskedéssel helyenkint a két dimenzió szabta határokon is átléphetünk s itt-ott a tárgyszerűség illúzióját is kelthetjük. El tudunk például képzelni a tablókon jól megszerkesztett, masszív kis lapozókat: egy többlapos kéziratnak teljes, könyvszemlén forgatható, a tablóra csavarozott másolatát; hasonló technikai megoldással kis képeskönyveket egy író, költő arcmásaival, vagy utazásainak, életútjának főbb állomáshelyeit ábrázoló látképekkel, vagy egy jelentős műve több kiadásának címlapjaival, vagy a költő családtagjainak fényképeivel stb. Megszerkeszthetnénk továbbá a tabló alsó széléhez közel felerősített, vízszintes irányban fel-, vagy lecsapható lapos (3—4 cm-nél nem magasabb) filigrán fiókokat néhány könyv, apró tárgy, népművészeti munka stb. részére. Ezeket a tárgyakat a kiállítás készítésekor e konzolszerű szerkezet alsó lapjához rögzítve lehetne erősíteni, hogy szállítás és újra felállítás alkalmával elrendezésük ne okozzon gondot. E viszonylag egyszerű toldalékokkal a vándorkiállításokon eddig oly nagyon nélkülözött konzolok, tárlók miniatűr változatait teremtenénk meg. A műanyag (törhetetlen) fedőlappal lezárt konzolokat csomagoláskor fel, vagy le lehetne hajtani, s így a tablók térfoglalását, súlyát minimális mértékben növelnénk csupán. Az itt felsorolt kiegészítő szerkezeteket - új vándorkiállítás készítése alkalmával — a tablóknak' más és más részeire lehetne erősíteni, az adott újabb téma kívánalmai szerint s ily módon az egy ízben viszonylag nagy költséggel készült installációt többször is fel lehetne használni. Még inkább gondolnunk kell az újra felhasználás lehetőségére a tartóállványok, lábszerkezetek stb. megtervezésénél. Előrelátó tervezés mellett a többféleképpen összeilleszthető állványzatokat a vándoroltatás befejezése után új vándorkiállítás számára ismét igénybe lehetne venni. A kovácsolt vasból, alumíniumból, fából készült karcsú, de erős tartószerkezetek konstruálásánál is figyelnünk kell tehát arra, hogy ezeket változatos módon lehessen összeállítani és újabb felhasználás esetén az előzőtől eltérő módon és formában legyenek alkalmazhatók. E szempontok következetes érvényesítésével a vándorkiállítások költségeit jelentős mértékben tudnánk mérsékelni. A költségmegtakarítás és az esztétikai követelmények igényének egy csapásra tennénk eleget, ha nagyobi) eréllyel és modernebb eszközökkel lépnénk fel a vándor13* 195