Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)
Balkányi Enikő: Irodalmi kiállítások vándorúton
talomnak a tükrözése céljából felsorakoztatott s a helyszűke miatt csak kis méretben megjeleníthető tíz-tizenkét kép. Ebből természetesen nem következik az, hogy célunkat e nagyobb méretű képek bemutatásával már el is értük. A figyelem felhívását és az emlékezetben könnyen megrögzítés feladatát teljesítő nagyformátumú dokumentumok, jól elhelyezett és kellőképpen hangsúlyozott fő-képek mellett kell azután megszerkeszteni a fő mondanivalót kifejtő, magyarázó, alátámasztó jellegű s immár kisebbre méretezhető kép- és dokumentumanyagot. Kétségtelen, hogy az emlékezet mélyebben és tartósabban őriz meg egy erősen szembetűnő, méreteivel is ható látványt s ennek az emlékképnek a birtokában könnyebben fel tudja idézni a vele logikusan összefüggő, belőle tartalmilag levezethető —• kisebb méretben megjelenített — részletbenyomásokat. A többé-kevésbé egyforma méretű — bármilyen tartalmasán és logikusan összefüggő — apró egységek sorozata az emlékezetben hamarabb összemosódik, elhalványul. A tartalomnak a szemléléssel egyidejűleg végbemenő, tartós rögzítődését a tablónként ismétlődő, szakaszosan visszatérő formaritmussál is biztosíthatjuk. Különösképpen számíthatunk erre, ha a tablókon sikerül a tartalommal összefüggő és bizonyos belső szabályszerűséggel visszatérő alakismétlődést is megvalósítani. PL: Minden tablónak ugyanazon a helyén jelentkezik a főkép, vagy a főkép méretei mindenütt ugyanazok, vagy a főkép formája szembetűnően eltér a többi kép alakjától, vagy a főkép mindenütt színes, vagy a főkép minden második tablón hátteret alkot. Ezzel a szerkesztési eljárással a figyelem felhívásának és a szemlélt, majd olvasott anyag bevésődésének kettős célját sikerrel közelítjük meg. Az irodalmi anyagnak, a kiállítás tulajdonképpeni témájának, a gondos szelektáló munkával kiszemelt szövegeknek, a nézőtől már komolyabb elmélyülést igénylő többsoros idézeteknek, mű-részleteknek (esetleg teljes verskéziratoknak, leveleknek stb.) a képanyaggal párhuzamosan haladva ugyanolyan módon kell az érdeklődést a nagy formátumú — a figyelmet elsőként megragadó főidézetektől fokozatosan az alaposabb, bővebb magyarázatot hordozó, kisebb alakban megjelenő szövegek felé vezetnie. A vándorkiállítás szerkesztési elvei —• az előbbiekben vázolt alapvető jellegűek mellett — a kiállítás közvetlen célja, várható közönségének érdeklődési köre, műveltségi szintje stb. szerint természetesen mások és mások. Útnak indítottunk pl. az ötvenes évek elején az ország távol fekvő falvaiba olyan Petőfi-vándorkiállítást, amely nem lábakra állítható tablókból, hanem külön-külön bekeretezett képekből állott. Minden egyes egység egy képdokumentumot, tulajdonképpen illusztrációt és egy a költőtől származó verses, vagy prózai szövegrészletet tartalmazott. A húsz képből álló sorozat együttesen rövid, nagyon vázlatos, de tartalmas pályaképet rajzolt fel és a kisebb előképzettségű nézők elé szemléletes képet tárt Petőfi költészetéről. A tartalmilag jól szerkesztett és céljának kitűnően megfelelő kiállítást technikai konstrukciója tette nehézkessé, vándoroltatását problematikussá. A kiállítást minden új állomáshelyén hozzáértő személynek kellett az ott rendelkezésre álló helyiség falain elhelyeznie - figyelemmel a tartalmi-esztétikai szempontokra és az építészeti adottságokra —, s minden elővigyázatosság mellett kénytelenek voltunk az elkerülhetetlen szögeléssel a falakat minden esetben megsérteni. E tapasztalatok alapján a vándorkiállításnak erről a formájáról és szerkezetéről áttértünk a lábakra állítható, s így a kiállító-helyiség állagának megsértése nélkül elhelyezhető szerkezetekre. A szerkesztés másik s a vándorkiállítások esetében szintén speciális igénnyel fellépő feladata a bemutatandó dokumentumok magyarázata s az általuk együttesen sugallt eszmei mondanivaló tömör összefoglalása.
