Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)
Illés Ilona: A bécsi „Ma”
tás, ezután egy külön Bortnyik és egy külön Ma kiállítás. A matinék a kiállítási teremben lesznek, ahol székek, pódium és zongora is van." 16 A rendezvények sikeresek. Nagyon sok és sokféle embert, művészt vonzanak a Ma köré, hiszen itt együtt van az irodalom, a művészet, építészet sokoldalú megjelenítése. De nem hiányzik a zene sem. Nem csoda hát, ha hamarosan felfigyelnek az akciókra, egyre szélesedik a Ma tábora. Már nemcsak bécsi körök, de berlini kiadók is érdeklődnek a folyóirat és kiadványai iránt. Érdekli őket a csoport tevékenysége, a csoport munkáiból fordíttatnak lapjaik számára. A maisták egyre aktívabbá válnak, a bécsi „Hotel zur Hölle"-ben, az emigránsok szálláshelyén egyre zajosabb és széles körűbb viták dúlnak, egyre merészebb tervek hangzanak el. A viták eredményeit elsősorban Kassák fogalmazza meg. ő az, aki végső soron megszabja, mit hozzon a lap, kiktől közöljön. A munkatársak írásait ő szelektálja. Igen érdekes, hogy minden alkalommal, amikor a Ma lényeges fordulóponthoz ér, Kassák az elméleti tisztázó igényével, kiáltványokat ír. Ezek a kiáltványok nemcsak a Mában jelennek meg, hanem, hogy a lapot minél jobban megismerjék, külföldi folyóiratokban is feltűnnek. így például, amikor megteremti a kapcsolatot a zenitista mozgalommal, a Zágrábban megjelenő Zenit azonnal hozza Kassák kiáltványát, nem is egy ízben, s ez lényegében a Ma fontosságát igyekszik minél szélesebb körben terjeszteni. Ezután éri el azt is, hogy a Zenitben a Ma munkatársainak írásai megjelennek, s ugyanakkor a Zenit szerzői is igen gyakran szerepelnek a Mában, így például a Zenit alapítója, a zenitista mozgalom elvi, történeti jelentőségéről ír hosszú beszámolót. A kassáki kiáltványok, melyek igen sűrűn követik egymást, elsősorban a Ma számaiban, Kassák nézeteit tükrözik a művészet kérdéseiről. Egyéni utakat keresve, nemegyszer individualista, anarchista irányba vitte a mozgalmat. Az aktivizmus a húszas években egyre inkább elszigetelődött a magyar irodalom fő vonalától. Ebben az időben lép fel a „kollektív individuum" elvével, nem a tömegek felé fordul már ezekben az években, hanem a művészi önelemzés felé. A tömeg már nagyon távol került ettől a művészettől, s távol került Kassáktól, aki pedig az új művészeteket — elméletben legalább is — a tömegek művészetének szánta. Maga a kollektív individuum elvének hirdetése és megvalósításának igénye a művészeti program szegényedését jelenti, a korábbi korszak társadalmi és művészeti célkitűzéseihez képest. Ezek az elvek bukkannak fel Kassáknál már 1923-ban, a Vissza a kaptafához™ című elméleti fejtegetésekben. „A művész mindig önmagából merít", vagy ,,az aktív új típus a kollektív individuum" hangzatos kitételei alátámasztják és elméletileg indokolják a lap akkori szerkesztési módszerét. Ekkor utasítja el József Attilát is, aki Erg Ágoston közvetítésével kerül kapcsolatba a Mával. József Attila verseket küld a lapnak, de Erg így válaszol: „Kedves József Attila, Kassák főszerkesztő Űr azt kifogásolja a versei ellen, hogy azok nem is versek (ti. a Tanítások című) és a „kor kereséseinek a színvonalába nem esnek belé". A Ma már nagyon is iskolává nőtt és az az álláspontja, hogy nem kell sem prédikálni, sem manifesztálni, nem kell imádkozni, sem tömegszónoklatokat tartani. A főszerkesztő egypár versét ígéretnek veszi, de nem tudom, hogy Magának elég-e ez ? Én mindenesetre nagyon szívesen állok tovább is minden megbízásra készen üdvözlettel Wien, III. 15. (1924). Erg Ágoston." 15 Kassák Lajos — Mihályi Ödönnek. Bécs (1921) 16 KASSÁK LAJOS : Vissza a kaptafához. Kortárs, 1923 IX. IS.
