Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Sára Péter: Tájélmény Ady költészetében

Ezek a képek itt még csak illusztrálják a költő forradalmat sejtő érzéseit. De nem sokkal később éppen ez a táj inspirálta Adyt egyik legelső forradalmi versének megírására. Ennek a végletes ellentéteket felidéző tájnak a látványa váltotta ki a költőből a Havasok és Riviéra c. költeményét, amelyben a tájélmény hatása alatt drámai erővel fejezte ki a polgári társadalom legnagyobb és legszembeötlőbb ellentmondását. Azt, hogy a pénz, a vagyon, a jólét, a pompa nem azoké, akik dolgoznak, szenvednek érte. Ady a táj jellegzetes látványát egészen konkréten, egészen közvetlenül adja vissza a versben. Havas üstökünket jégsapkás Vihar-kölykök hada cibálja S lábunk alatt Tavasz kacag, Nyíló kaktusz, áloe, pálma. Az Alpokon vagyunk a Végek, Minden kis szél-ficsur bolondja S lent a Nap a szent sugarat S őrült kékjét a tenger ontja. Amint látjuk, a költő itt is szinte minden változtatás nélkül, egyszerű megszemélyesítéssel teremt szimbólumot, és így is maradéktalanul képes kifejezni forradalmi gondolatait. Ez a csodálatosan szép táj még a fáradtan, betegen érkező költőt is újra és újra megihlette. Hiába vallotta magát „északi embernek", akit „öl a fény és a szó". A „nótás esték" muzsikáját és a tavasz hangjait még a befelé forduló Ady is meghallotta, és ezekkel viaskodva írta meg a Tararrarom, haj tararrarom c. versét. Sunyi tavasz, szelek nyögnek, Felhők sírnak, erdők zúgnak. Oh, be csínos temető-dal, A beteg Ady halálfélelmét még a tengerparti élményei sem tudták legyőzni, de a riviérai tavasz különös színei, hangjai és a délszaki virágok nehéz bódító illata teljesen körülfogták, és éjszakánként nyugtalan szendergéseiben olykor éppen ezekről a szokatlan jelenségekről asszociált a halál közeledésére. Alig akad Adynak ennyire teljes, minden érzékszervével észlelt élménye, mint amilyent a Bolond, halálos éj c. versében kifejezett. A szimbolikus mondanivaló ellenére is a költő szinte mindent közvetlenül adott vissza, amit a szobájából látott, hallott és érzett azon a verset kiváltó éjszakán. Ebben az időben keletkezett A tenger ákombákoma is, amelyt a tavaszi szelek korbácsolta tenger látványa váltott ki a testi-lelki depresszióban élő és a saját sorsán töprengő költőből. A konkrét látványt Ady itt nem a vers írása közben formálja szimbólummá, hanem minden előzetes utalás nélkül, magát a konkrét képet tekinti jelképnek, ezt hangsúlyozza és a jelkép mögötti igazi, konkrét élményt csak sejteti a költeményben. Fázó pálmák alatt olvasok Egy levelet, egy nagy levelet: Kék lapra írták éles tollal Gonosz szelek, böjti szelek. Fehér habok, betű-milliók, Idegesek és nyugtalanok, Tengerre írva írják most meg, Hogy ki vagyok, hogy mi vagyok. 11 Petőfi Irodalmi Múzeum 161