Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Sára Péter: Tájélmény Ady költészetében

azt, hogy a költő személyes élményeinek, valóságlátásának milyen jelentős szerepe volt egy-egy szimbolikus versének megszületésében. így vált az Ér folyócska Ady költői útjának szimbólumává, de így lett az elhanyagolt, szántatlan, műveletlen ugarból is a magyar műveletlenség, elmaradottság költői jelképe. Az említett versek képszerűén is jelzik, hogy Ady a valóságból merítette ezeket, és azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ugar-motívumú versek soha sem születtek volna meg a költő alföldi és még inkább érmindszenti élményei nélkül. A Tisza-parton, A lelkek temetője, A magyar Ugaron, A rég-halottak pusztáján, A szivárvány halála stb. versei is tele vannak olyan konkrét képekkel, amelyekben Ady személyes élményei a szimbolikus általánosításban sem homályosultak el teljesen. A költő konkrét tájélményei viszont már egészen tisztán felismerhetőek a későbbi ugar-verseiben. A téli Magyarország, Gőzösről az Alföld c. költeményei kimutathatóan Érmindszentre történő utazásai során fogantak, és velük kapcsolatban már nemcsak arra érdemes felfigyelnünk, hogy Ady e verseit kiváltó tájélményeit mennyire konkrét, realisztikus képekben adja vissza, hanem arra is, hogy mondanivalóját is a képekben kifejezett valóság inspirálta. A költő személye itt már teljesen háttérbe szorult, és az ábrázolt valóság került előtérbe csakúgy, mint a tízes évek elején írott s ugyancsak utazási élményeiből fakadó költeményeiben (Barangolás az országban, Ehes a föld). Adyt az ősz mindig rendkívül mélyen érintette. A hazai táj jellegzetes őszi látványa és hangulata gyakran kerítette hatalmába, és inspirálta versírásra. Tél-támadás: őszi lugasban Légy zümmög, árván, messze-messze. Sajgó mezőt felhő ereszt be S dong az össze-vissza-szél. (Nem' először sírok) Már nincs az Égen festék, Már nincs a Napnak friss ina S gyalogolnak az esték. Néha még nincs hat óra S már készítjük gyors füleink Esti harangozóra. (Elszállnak a lepkék) Az idézett költemények is jelzik, hogy Adyt az ősz látványa mindig lehangolta, és befelé fordította. Az őszi ihletésű versei többnyire az elmúlással, a halállal viaskodó ember belső monológjaivá váltak. Egyik vallomása szerint ilyenkor lelkének legmélyebb érzéseit is őszintén kitárta: (Velem mindig az Osz érezteti Bennem lakó életek ős csodáját, Az Osz : az igen és nem a Tavasz, Szóles kedvvel tágulnak meg a pályák, Pályák, célok, emlékek, ingerek, Békék s bánatok arany-égig nőnek.) (Margita élni akar) Az érmelléki ősz ködös, nyomasztó hangulatát néha egészen misztikus hatású versekben adja vissza. Az é)szi lárma és Az ősz szerelmei bizonyítják, hogy olykor már nem is a látvány, hanem a különös, sejtelmes őszi hangok ihlették meg a költőt. Hallottátok már ? Ősszel, amikor kavarog a köd, Az éjszakában valaki nyöszörög.