Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)
Sára Péter: Tájélmény Ady költészetében
született, és ahol szülei éltek (Haza, A halottak). Máskor az érmindszenti temető képe jelenik meg képzeletében. A temető, ahol gyermekkorában pillangókat kergettek (Almok után). A Karácsony c. versében pedig szülőfalujának ünnepi hangulatát idézve művészien villantja fel a templomba igyekvő falusi emberek menetének idillikus látványát. Hasonló idillikus képet még nagyváradi korszakában is találunk. Ott a híres Dankó Pista nótái hatása alatt gondolt szülőföldjére, a „kanyargó Ér mentére", ahol „leányok nótáznak csendes faluvégen" (Dankó Pista). Néhány ifjúkori költeményében zilahi élményeire is találunk utalásokat, de ezek a képei is még erőtlenek s kissé általánosak. A Mutamurban Zsókáék lugasára gondol, a Hervadáskor c. versében pedig Friedmann Erzsikéék kertjének őszi hangulatát ecseteli. A Milyen az ősz c. versében a szép, napsugaras zilahi ősz látványa is feldereng, de kedves diákkori városának a legszebb és legjellegzetesebb képét az Üdvözletben idézte fel. Májusi szellő, virág-illat Elhozta hozzám képedet. Görbe utcáid újra járom, Rabjául ejt sok régi álom S álmomban látlak tégedet. Erdőd, hegyed már lombot öltött, Kertedben nyílik a virág, Az áldott nap meleg sugárit Fényes kévékben szórja rád. Ez a vers az ifjú Ady Endre egyik legszebb költeménye, ebből már tisztán kiérződik a konkrét élmény ereje, sodrása. A városról ilyen festőién szép képet csak az formálhatott, akit a Meszes-alji kisváros káprázatos májusi panorámája már megrészegített, s akinek ez a varázslatos élmény már kitöröhetetlen nyomot hagyott a lelkében. Hajdani diákkori élményeit és a szép fekvésű kisváros jellegzetes látnivalóit későbbi verseiben is gyakran felidézte (Vén diák üdvözlete, Zilahi ember nótája, A visszahozott zászló). A fentihez hasonló művészi tájleírást debreceni ihletésű verseiben nem találunk. Ez viszont teljesen érthető, hiszen ennek a városnak hétköznapibb jellege nem ragadhatta meg olyan elementáris erővel a romantikus szépségekre áhítozó ifjú költőt. Ezekben a költeményeiben alig néhány halvány szín jelzi szinte kibogozhatatlanul az itteni tájjal való kapcsolatát. Csak Az utolsó részletben idéződik fel egy jellegzetesen kisvárosi udvar látványa, amely mögött a konkrét élményt nem nehéz felismernünk. . . . Ablakomon beárad fojtón A ködös ősz hűs levegője . . . Kinézek: egy szemetes udvar, Középen egy pár cserje nőve. A lomb, levél lehullott régen . . . Egy pár hervadt, fonnyadt levélen Még sem adott túl még a cserje, A többi már a sárba verve . . . Nagyváradon keletkezett versei azonban már jelzik, hogy Ady a századvégi magyar költők stílusától már csaknem teljesen elszakadt, de Nietzsche hatása alá kerülve még mindig nem találta meg saját hangját és így költészetébe is konkrét élményeinek csak egészen kis hányada szüremlett át. Költői forrongásának ebben a
