Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Vezér Erzsébet: Ady első találkozása a francia modernekkel

meg az embert (az egyik fejezet címe V

Homme-Dieu), hogyan kölcsönzi neki a végtelenség érzését (goût de l'infini). Baudelaire több ízben hangsúlyozza, hogy a kábítószerek okozta révület semmi egyebet nem hoz ki az egyénből, mint ami amúgy is benne van: egy marhakereskedő a hasis mámorában is csak marhákról álmodik. Gautier tanulmánya is kiemeli ezt: „Tökéletes szabatossággal írja körül, mily jellegzetes hallucinációk ébresztője a hasis, mennyire nem teremt semmi újat, hanem csupán az egyéni állapot adottságát fejleszti tovább, de azt aztán a végletekig túlozva. Az ember önmagát látja a hasis révületében, felfokozva, mértéktelenül érzékenyre, izgatottra ajzottan, kivetve a térből és időből, melyek fogalmai eltűnnek, valamely új környezetbe, mely eleinte valószerű, utóbb azonban túllendíti formáit és végsőkig hangsúlyozza, úgyhogy minden részlet határtalan intenzitással, természetfölötti fontosságúvá dagad, amit azonban a hasis-evő egészen érthetőnek talál, mivel titokzatos korrespondenciákat fedez fel ezek közt a gyakran nagyon is széthúzó látomások között."

20 A korrespondencia Baudelaire-nél tehát nem kiagyalt költői eszköz, hanem a mesterséges mámorban átélt valóság. Mintha egy esztétikai tankönyv számára határozná meg Szeráj'-színház c. fejezetben a szünesztéziát, mely ugyancsak a hasismámor révületében jön létre: „A hangok színeket öltenek magukra, a színekből zene hallik ki."

21 Hozzáteszi ugyan, hogy ez minden költői agyvelő számára normális állapotban is természetes dolog, „csakhogy az analógiák ekkor szokatlan élességgel jelentkeznek: zsarnoki módon rátörnek, elborítják, elárasztják az értelmet."

22 Nemcsak csodálatos, elbűvölő zenét hall a mámor élvezője, hanem le is tudja kottázni, sőt úgy érzi, mintha hihetetlen könnyedséggel ő maga adná azt elő. Az érzéki csalódásban teljesen eggyé lesz látó és látomás: „Szeme megakad eg}

7 fán, melyet a szél harmonikusan meghajlított; néhány másodperc múlva az, ami egy költő agyában a legtermészetesebb hasonlat volna, az az övében valóság lesz. Először a szenvedélyeit, a vágyát, a szomorúságát ruházza át a fára : a fa nyögései, remegései az övéi lesznek és nemsokára ő lesz maga a fa."

23 Lehetetlen itt nem gondolni A platánfa álmára. Gautier is idézi az ópiumevő ódai elragadtatását arról, hogy az ópiummámor képes felszínre hozni rég feledett dolgokat, a tudat mélyén rejlő szépségeket: „ ... Te építesz a homály mélyén, az agyvelő imaginárius anyagaiból, a Phidiasénál és Praxitelésénél mélyebb művészettel városokat és templomokat, melyek tündöklésükkel fölülmúlják Babilont és Hékatompylost s te idézed napfényre, egy álmokkal telített álom káoszából, rég eltemetett szépségek mosolyát és meghitt és áldott síri arcokat, megtisztítva őket a rög gyalázatától. Te, egyedül te tárod fel az ember előtt ezeket a kincseket, és nálad vannak a paradicsom kulcsai, ó igaz, szelíden hatalmas ópium."

24 A tér- és időérzék mértéktelen kitágítása is az ópiumevő képessége tehát. Ha a bevezetőben még valóságos kegyelmi állapotnak mondta is Baudelaire a kábítószerek nyomán fellépő paradicsomi mámort, a tanulmányok maguk azt szuggerálják, sőt a szerző is több ízben tárgyilagosan, egy modern pszichológus éleslátásával állapítja meg, hogy az így létrejött különös érzéklések elszakadnak ugyan a valóságtól és természetfölöttinek tetszenek, azoknak mégsincs semmi közük a 20 THÉOPHILE GAUTIER : Charles Baudelaire. Ford. Tóth Árpád. Charles Baudelaire válogatott művei. Bp., 1964. 528. 1. 21 CHARLES BAUDELAIRE: id. mű 188. 1. 22 Uo. 188. 1. 23 Uo. 189. 1. u THEOPHILE GAUTIER : id. mű 532. 1.