Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Lengyel Dénes: Arany János és a magyar naív eposz

tékletességében áll, hiszen joggal írja: „Sem a régit, sem a népit nem használtam affektációból, hanem a tárgy kellő színezésére, ott és annyiban, hol és amennyiben céljaim kívánták. Ha produkálni akartam volna magamat, mind régiesebben, mind népiesebben tudok vala írni." A Buda halála hatalmas hasonlatai a klasszikus eposzokra emlékeztetnek, s Arany nem hiába tanulmányozta Zrínyi és Tasso átvételeit, ő maga a képalkotás módját tanulta meg, s nem a képet másolta le. A költemény nagyszerű részletei közül érdemes kiemelnünk azokat a versszakokat, amelyekben Buda vesztegetési kísérleteiről olvashatunk. Budát felesége ráveszi, hogy vesztegesse meg a hun urakat és így fordítsa szembe őket Etelével. Arany talán a kamarilla-politikára gondolt, amelynek egyik fő irányítója Zsófia főhercegnő volt. Még érdekesebb az a szakasz, amelyben Detre megtanítja a naiv magyart a vesztegetés művészetére. Buda csak ámul-bámul, mert sejtelme sem volt erről a tudományról. De hála Detre tanításának mégiscsak, megtalálja a módját a vesztegetésnek. Arany mindezt saját tapasztalatából ismerte, hiszen a király üdvözlésére kérték fél, és Ígértek neki aranyakat, sokat ... A leplező költő azzal áll bosszút, hogy elbeszéli, miképpen próbálta megnyerni Buda a hun „főket": Bátya, felém sem jössz, idehagysz túlon-túl, Meg is ám halhatnék tőled rokonomtul, Mióta királlyá Etelét megtettem, 0 pedig abban jár, hogy ne legyünk ketten. Oh, jobb is, amim van, rendelni halálra, Nem tudni, a holnap, sohse, mit hoz mára; Ne nyelje be ő mind : ím, neked ezt szántam : JÓ emlékezéssel légy róla irántam. Másnak emígy szólott: Hogy vagy, öregem, te? Elmúltunk! igaz-ó ? Te is, én is, nemde ? Uj az idő s ember ; az egész világ új : A vént leszorítják, ha maga nem tágul. Nem így, Bendegúz és Rof idején, volt ez, Kik alatt szolgáltál : hanem akkor volt ez ! Véred elomlását Etele mit bánja ! De fogd: Bendeguzé; kincse maradványa. (XI. ének) A költemény hatodik éneke betét : a csodaszarvasról szóló regét a pogány hegedősök éneklik el. Ilyen beillesztett részlet volt a Keveháza is, s mindkettő a költő hitelesítő szándékát mutatja. Ez megfelel a népballadák előadási módjának: a ballada énekese is összefoglalja a cselekményt, hogy a közönséget tájékoztassa. Arany az ének előadása előtt maga is összefoglalja a történetet, s ezzel érzékelteti, hogy a krónikás is elbeszélhetné, de átadja a szót a hegedősnek, aki „hősi lanton" kíséri dalát. A Rege a csodaszarvasról a népiesség remeke: az első versszak ismétlései tagolják a költeményt, mely egyszerű, érzékletes és színes előadásával az archaikus monda minden szépségét tartalmazza. Arany kompozíciójában az ellentét és a párhuzam mindig jelentős szerepet játszik. Már a Toldi felépítésében megfigyelték ezt a sajátságot, a Buda halálában is gyakran találkozunk vele. A második ének címe: Detre tanácsa, s a harmadiké: A tanács visszája. Itt nem abban áll az ellentét, mintha Detre mást tanácsolt volna Budának, ismét mást Etelének, hanem abban, hogy Buda lelke „hánykódik vala" a szavak hatására, Etele pedig az intrikust szörnyű halállal fenyegeti meg. 9 Petőfi Irodalmi Múzeum 129