Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)
SÁRA PÉTER: Margita élni akar
S a mi regényünk bomlott nem-regény, Majdnem semmi, tehát el kell takarni, Nem volt benne lakos teljesülés, Kunyhó, kastély, ágyas lugas, se garni: Nagyon magyar és nagyon együgyű Ez a negatívum vezethette el Adyt a mű alapvető koncepciójának kialakításához. Valószínűleg így döbbent rá, hogy Vészi Margit asszonysorsa végzetesen hasonlít a magyarság század eleji történetéhez. És kettőjük nem találkozásában is olyan végzetszerű okokat vélt felismerni, mint amilyen okok tartották távol az országot a demokráciától, a velük való találkozás útjától. Szép lesz ez a mi nem-történetünk, Minden bogaként a magyar Sionnak. Zseniális költői megérzéssel így alkotta meg a Margita-szimbólumot, amely lehetővé tette, hogy legszemélyesebb vallomását is olyan egyetemessé tágítsa, amilyenre csak a legnagyobb alkotók képesek. Maga a „történet" a század eleji magyar valóság kitűnő jellemzésével kezdődik. A bevezetőt követő néhány strófában olyan kortörténeti képet festett, amelynél összefoglalóbban, művészibben még senki sem jellemezte a század eleji Magyarországot. Egy-egy soráról, gondolatáról szinte külön tanulmányt lehetne írni, annyira a lényeget fejezi ki sűrített költői képeiben. Akkor nagyon Tisza-Kálmán-szagú Volt még mindig e Bécs-vorstadti élet: Zsidó báróság, türelmi adó, Dzsentri, mágnás, pap és tűrő cselédek Kasztjából ritkán és óvatosan Mert valaki vágyódón kinyújtózni. Hiszen nem volt másabbul sokkal, mint most, De rémnek hittek egy Vázsonyi Vilmost. Ebben a szomorú magyar világban nőttek fel a mű szimbolikus hősei, akik Párizsban kezdtek igazán eszmélni. Itt telítődött meg lelkük hittel, tervvel, álommal, akarattal. Párizsból figyelték a lomha magyar világot és várták izgatottan álmaik beteljesedését, a hazai élet megújulását. Ady vallomásai alapján csodálatosan tárul fel nemcsak a kor valósága, hanem az Új versek költőjének a lelke is : Sok politika és sok szerelem S kavarogjon a holt, magyar, pimasz tó, Sok buja vers, utazás, papfalás Volt tervem és sok hangos népriasztó Zenebona, rivalgó \íjítás: Egy poéta-Széchenyi vágytam lenni S mellékesen, hogy lábunk frissen szedjük, Vészi József és Bartha Miklós együtt. Mesterien érzékeltette, hogy a Párizsban kipattant vágyaik közben, miképpen figyeltek fel arra, hogy a magyar társadalom méhében is új élet csírái kezdenek sarjadni. Jeleket láttak, hogy Magyarországon is meg fog születni az új élet. Vallomása szerint a fiatal, csinos, művelt, művészi vágyakkal telített Vészi Margitban is már a megújulni akaró magyar élet szimbólumát látták, amikor 1904-ben először találkoztak vele Párizsban. És a nagyszerű fiatal lány