Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BARÓTI DEZSŐ: Vénusz magyar változásai

személyiség egészére, hanem annak csupán szellemi oldalára irányulnak. Egy ilyen józan, intellektualizált szerelem így nem is lehetett általános mintakép; a férfi és a nő kapcsolatának csak egy sajátos kázusát képviseli csupán, de ebben a vonatkozásban távolról sem érdektelen; Parmenio és Szidalisz egyoldalúságai a kulturált értelmiség világában azóta is kísértenek. Ez lenne hát a felvilágosodás szerelme, a filozófusi szerelem ? Minden látszat ellenére nehezen tudnánk a kettőt teljesen egy kalap alá venni, hiszen az utóbbi egyik legjellemzőbb vonása épp az emberi test örömeinek rchabilitása. Voltaire vagy Diderot műveinek egyes lapjai, mint ismeretes, valóságos himnuszai a szerelem gyönyöreinek, s ehhez a XVIII. század materialistái (Holbach, Helvetius és társaik) is elméleti igazolást adtak. Ez az új hedonizmus, amelyet egyesek helytelenül a bomló feudalizmus laza erkölcseivel, a rokokó frivolságával szoktak azonosítani, egyrészt a valláserkölcs elleni tiltakozás egyik megnyilatkozása, másrészt szükségszerű lépés abba az irányba, hogy a feltörő polgárság megszabduljon a történetileg már idejét múlta puritanizmusától, s hogy szabadságharca felfelé ívelő szakaszában immár új, optimista, a szerelem jogait is elismerő erkölcsöt alakíthasson ki magának.

27 Bessenyeinek már a ,,Filozófus'

'-ban is sok köze van ehhez a derűsebb szemlélethez, mindössze arra kell vigyáznunk, hogy vígjátékát ne pusztán Parmenio vagy Szidalisz felől közelítsük meg. Ez már csak azért is hiba lenne, mert esztétikai szempontból nézve különben is eléggé kezdetleges, inkább dramatizált eimefűttatásokat, mint igazi cselekményt tartalmazó „vígjátékot" nagyfokú szubjektivitás hatja át s Bessenyei érzelmei, gondolatai, helyen kint a véle ellentétes (vagy olyannak látszó) jellemekbe is beleköltöznek, ami arra figyelmeztet, hogy aligha járunk jó úton, ha a mű mondanivalójának középpontjába a ,,léha szalonélet" valamilyen határozott kritikáját állítjuk. Bessenyei kisebb vagy nagyobb mértékben minden alakjával rokonszenvez, ugyanakkor mindegyiket megfricskázza, még a két főhőst is. A „Filozófus" lapjain, amint ezt már Gyulai Pál éles szemmel észrevette, valóban mindvégig „nemes ábránd és boldog optimizmus" (nevezzük nevén: a felvilágosodás optimizmusa) ömlik el, mintha a műveltség megszüntetné az ész és a szív tévedéseit, s kiegyenlítené a szenvedélyek és érdekek összeütközését. Itt mindenki jó és nemes, legfeljebb egy kis szeretetre méltó gyöngesége van, mindenki küzdelem nélkül ér célt és szenvedés nélkül lesz boldog."

28 Valamennyien egy család gyermekei, valamennyien erkölcsösek, nemes érzelműek, műveltek, sőt többé-kevésbé filozófusok is, akiktől csaknem minden pillanatban tartalmas, az érzelmeket analizáló, morális problémákat elemző beszélgetéseket hallunk: alig van olyan jelenet, amelyből ne lehetne a XVIII. század optimista morálfilozófusainak gondolataival rokon maximákat kiszednünk. Nézzünk meg közülök néhányat — egyik sem Parmeniótól vagy Szidalisztól való. Soha a szeretet sóhajtás nélkül édes nem lehet. (140) Az emberi szívnek mindig okos, ami szép. (141) Az emberek szereteti a legédesebb s legnemesebb erkölcs a földön. (142) 27 A felvilágosodás szerelemkoncepciójával kapcsolatban többek között 1. ROBERT MAUZI: L'idée du bonheur au XVIII. siècle, Paris, I960.; TRAHARD, PIERRE: Les maîtres de la sensibilité française au XVIII.

e siècle, Paris, 1932.; DUPONT-CHATELAIN : Les Encyclopédistes et les femmes, Paris, 1907.: PAUL KLUCKHOHN : Die Auffassung der Liebe in der Literatur des XVIII. Jahrhunderts und in der Romantik, 1931.; VOLGIN : Voltaire. (Irodalomtört. Ért. 1953.). 28 Gyulai Pál bevezetése. A Philosophus, Budapest, é. n.