Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BARÓTI DEZSŐ: Vénusz magyar változásai

való önkéntes berepülésnek a képei ismétlődnek benne. Arra is van adatunk, hogy főrangú hölgyeknek küldözgette verseit, s amint ezt már Négyesy megfigyelte, egyik-másik dala kifejezetten ,,

billet doux" jellegű. Egyébként aligha lehet kétségünk aziránt, hogy hazai grófnőkkel szintén megismételte itáliai kalandjait, hiszen nem valószínű, hogy a gyakori, szinte már parancsoló felszólításai és bizakodásai teljesen platonista jellegűek lettek volna. Mégis állandóan az asszonyi csalfaságról panaszkodik, az ,,Ah nehéz csak egyet szeretni" költője hagyományos férfilogikával ugyanis csak saját magának tartja fenn a változtatások szabadságának jogát, s mihelyt valaki hűtlen lesz hozzá, kifogyhatatlan a kesergésekből, szemrehányásokból és moralizálásokból. Konvencionális motívumkincse ellenére is alapjában véve spontán, ösztönös költő, s így azt sem titkolja, hogy bókjai, könyörgései távolról sem mindig vezettek sikerre. Úgy látszik, hogy azok a „rárótekintetű, cédrustermetű" szépségek, akiknek egész galériáját vonultatta fel, inkább csak azt a galantéria ártatlanabb formáira, ,,kevélység-próbák"-ra, mint az olyan a franciás liaisonokra voltak kaphatók, amilyen valaha a szenvedélyes olasz grófnőhöz fűzte. Ezért gyakoriak az ilyen és hasonló szemrehányások nála: Gondolom, nem mondom, Tudom, de tagadom, Mit akartál; Másoknak truccára, Kevélység-próbádra Óhajtottál : De nem kell tréfálni, Szeretni s megválni, Meglátod, Megbánod, Hamisan, Titkosan Confundáltál. (114) Az ilyen női praktikában egyáltalán nem nehéz a rokokó egyik jellemző szerelmi társasjátékát felismernünk.

15 Ez a társasjáték minden érzelmi momentumot ki akar iktatni a szerelemből, ezért a legfontosabb szabálya az, hogy csak hódítani szabad, meghódolni nem. Hideg, minden lépést józanul kalkulálgató szerelmi sakkpartiféléről van szó. Egyesek egyenesen virtuóz mesterei voltak, és matematikai pontossággal dolgozták ki a hódítás különböző mozzanataira vonatkozó szabályait, mások a nemes vadak vadászatának bonyolult szokásaihoz hasonlítják. A kötelező szakítással végződő játék, amint ezt akár klasszikus megfogalmazásából, Choderlos de Laclos „Veszélyes kapcsolataidból tudhatjuk, eredeti, franciás változatához természetesen a szó szoros értelmében vett elcsábítás is házzátartozott, illedelmesebb formájában azonban elég volt az ellenfelet szenvedélyes szerelmessé tenni, és utána kacagni rajta. Amadé csapodár temperamentumát ismerve, joggal feltételezhetjük, hogy gyakran játszotta ezt a szalonokban divatos vadászjátékot, panaszos megnyilatkozásai pedig arra vallanak, hogy talán még gyakrabban volt szenvedő áldozata, hiszen ez a hideg társasjáték nálunk jórészt abban a szelídebb, a kacérkodás egyik válfajának számító formájában terjedt el (és élt még a közelmúlt úrilányai között is), amikor a nő ébreszt később be nem váltható reményeket. Amadé gyakori panaszai mindenesetre meggyőznek arról, hogy 15 Erről 1. : ROGER VAILLAND : Le regard froid. Paris: 1963