Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BALKÁNYI ENIKŐ: Rajzok a múltból

mindenesetre. Lám te derekabb vagy, mint az ország-gyűlés, mert te mindenkor érdekes vagy. Két kérdés fekszik igen a' szivemen, édes pokiezom, mit ezennel nem is mulasztok el előadni. Az első: eszel e' gyakran túrót? A' másik: Énekelgetsz-e néha? — Kegyes és őszinte feleletedet elvárom. — Édes Atyád jövő szerdán vagy csütörtökön ígérkezett Pozsonba jőni. — Minek kívánnád, hogy 2ik Júniusban induljak? Tudod-e hogy akkor péntek van; írd lelkem, kaptad-e a' kedd-reggeli levelemet? Csak talán nem veszett el. Vörösmarty sógort 's Lóri sógornét üdvözlöm. Képzelem már sokat olvastatok Bölöniből. Mégarról sem irtál, zongorázol-e sokat ? Édes Anyádnak kezeit csókolom, a' többit mind üdvözlöm. Téged lelkem kis feleségem, szeretném ha nem százezer milliószor, de csak egyszer is megcsókolhatnálak. Nem készül-e valahol pattanás támadni a' homlokodon ? Óhajtom, hogy ne készüljön, mert az ugy-e nagyon fáj ? — Nyugalom és öröm legyen veled édesem! Pozson Máj 27kén 1843. Mindig hived: Sándor Vachott Sándor — Csapó Máriának. — Pozsony, 1843. máj. 29. Jelzete: V. lev. — V. 1159/4. Lelkem Marim, Közel mult napjaim' öröme egyedül abban állott, hogy nem sokára Pozsonban látlak 's e' mai nap ismét megtanított, mikép nem jó előre örülni valaminek. Partról néztem reggelenként a' Pestről érkező gőzöst, de Téged 's édes szülőidet egyiken sem láttalak. Leveled után szinte naponként tudakozódtam; leveled el nem maradt, de elmaradsz te. — Haragszom magamra, hogy örömemet bizonytalan reményre tevém, 's elfeledtem, mikép az igéret nem kész valóság. — Azt nem is kérdezem: mentek-e 's mikor mentek Zalába, avvagy fördőbe? mert tudom úgy sem lesz belőle semmi. Első leveled', Tivadar által, pontosan vettem. Mondhatatlan jól esett kedves soraidat számtalanszor elolvasnom. Igen dicsérem jó szivedet, hogy olly hamar rávett az Írásra. Kedves kis szorgalmatosom, nincs is hozzád hasonló széles e' világon! Pozson, mint gondolhatod, igen élénk, azonban rám nézve ekkorig elég unalmas volt. A' király 18kán gőzhajón jött le Pozsonba 's tegnap az az: 22kén utazott vissza. Ez ideig nem volt semmi érdekes gyűlés, csupa tisztelkedós, magyar-ruháskodás 's szokásos cerimóniák vették el az időt. Ezentúl áll be a' gyűlések' komolyabb folyamata 's engem illetőleg pozsoni mulatásom érdeke. — Több gondolható okon kivül, már azért is igen ohajtám jöttödet, hogy eleven képét bird az itteni tarka életnek. És ha még együtt mehettünk volna Bécsbe, akkor hol kellene nálad utazatottabb kis lány? — Azon kép, mellyet valamelly táj, vagy város felől, hallás és olvasás után teremtünk magunknak, hasonlít a' réz-metszéshez, melly igen jó lehet ugyan, de szine nincs; színezett képpé csak látás után válik bennünk. — Azonban a' mi halad el nem marad. Jöhet még idő, midőn mind azt megláthatod, mit most elmulasztani kénytelen voltál. — Visszatérek leveledre, édes Marim. Azt irod: igen szeretnél velem beszélni, mert igen sok és életbejáró mondani valód van. Bár megírtad volna édesem, mert noha nekem minden szavad annyira kedves, hogy szinte életbejáró dolognak mondhatnám, mégsem tudom képzelni mi lehet az? Tán csak pattanás készül a' homlokodon 's az nyugtalanít, hogy el nem mondhatod? Aligha nem, lelkem kis türelmetlenem. De majd beszélünk sokat, nagyon sokat, ha Pestre megyek. Addig szeretném ugyan mondani valódat hallani, 's azt csak tőled függ megírni. — Én is érzem azt teljesen, milly nehéz attól messze lenni, kivel e' világon legőszintébben tudnék és akarnék beszélni. De a' mennyire