Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BALKÁNYI ENIKŐ: Rajzok a múltból

megnyerem. Ha én csak egy pillanatig is megszünnélek szeretni, hálátlan volnék nem csak irántad, de sorsom iránt is, mert ugy nem elégedném meg tetőzött áldásával 's bűnösen elfoglalnám, ha valaha mást tudhatnék szeretni, a' másnak számára teremtettet. Annélkül is emlékezhetel, nem kérdeztem-e már tőled, hogy csak azt szeretném tudni: valljon az isten adott-e téged nekem, vagy csak én veszlek el? S ezt még most sem tudom, 's csak akkor fogom tudni, ha állandóan boldog leszesz velem. — 'S lelkemből kívánom magamnak, ne éljek tovább, csak addig mig szerethetsz; mert jobbnak ismerlek, mintsem mindaddig ne szeretnél, mig valódi okod nem lenne rá, hogy ne szeress, 's akkor minek élni ? — Igen szép a' világ édes Marim, mig az ember jóktól szerettetik 's egy igazán jó szeretete kívánatossá teheti az örök ideig élést e' földön, valamint egy igazán jónak méltó gyűlölete, ugy érzem elég ok lenne az örök halálra. Én legalább olly esetben, mostani érzelmeimmel, örökre kívánnék meghalni. — Éjszaka van, midőn e' sorokat bevógzem. Isten adja, hogy jól aludjál e' perczben 's e' percztől reggelig. Midőn pedig fölébredsz nyugodtan mondhasd el imádságodat s' hallgassa meg az ég. — Mindnyájatokat üdvözlök. Téged ölellek, csókollak. Sándor Pozson Május 22kén 1843.