Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BÓKA LÁSZLÓ: Madách géniusza

Madách volt az a magyar író, akinek — mint Bessenyeinek, mint Kölcseynek, mint Vörösmartynak nemcsak világa volt, hanem világképe, nemcsak a vér meleg és sós ízét ismerte, hanem eszmék és kategóriák magasának csillaghidegét, aki úgy sírta el azon való bánatát, hogy a szép Fráter Erzsi vétett a hitvesi hűség ellen, hogy világtörténelmi perspektívában forgatta le férfi és nő viszonyának minden lehetőségét és ebből a világméretű eszmélkedésből nem egy strindbergi szajhát vont el, hanem Évát, az édes Évát, aki glóriával lép át minden tátongó mélységet. Aki letette e kitűnő művészek asztalára Madách főművét, aki fellapozta számukra e művet, mely egyszerre önéletrajzi vallomás, egy nép sorsának tükre és àz emberiség sorsán töprengető filozófiai költemény, mely egyszerre izgalmas dráma és eszmék konfliktusa, az arra biztatta művészeinket, hogy méltó eszmékkel teljék meg szívük, hogy magas eszmeiség legyen mértékük, mikor odaállnak az alkotás mércéje alá. A rossz illusztráció sajátja az, hogy irodalmaskodik, a jó megmarad a maga művészete, műfaja, stílusa sajátos kategóriái között, de a lehetőségek megragadásán vagy elejtésén, kompozíciókon és val őrökön, alkotó lendületen és koloriton érezhető meg a mű eszmei hatása. Alig hiszem, hogy ártalmára lenne képzőművészetünknek, ha művészeink egy Madách méretű lángelme világát járnák be, ha Madách kozmikus kalandozásának eszmerakétáit követve mérnék föl a mindenséget, ha azt a katapultot tanulmányoznák, mely a halál és a nemzethalál árnyékából, az emberi csalattatás és az emberiség megcsalódásának örvényéből a pesszimizmus fölé ragadta Madách tört szívét. Madách okot és okozatot, előzményt és következményt, vágyat és megvalósulást szembesít főművében, s ez a feszültség elegendő ihletést adhat nemcsak képzőművészeknek, hanem akár muzsikusoknak is ahhoz, hogy koruk nagy látomásait és hatalmas harmóniáit megalkossák. Mindez persze csak elmélet és szószaporítás, de én tegnapelőtt is itt jártam, és hallottam a kiállítás és a tárlat rendezőinek eszmefuttatását arról, hogy mit akartak, és láttam e termeket a munka szent rendetlenségében, ahogy percről percre megteltek a falitáblák és a tárlók, ahogy a képek mappákból a falra kerültek, átéltem azt a félig szülőszoba, félig termelőüzemi hangulatot, amikor az emlékező szeretet újjászüli a múltat, amikor az eszme anyaggá vaskosodik azért, hogy még diadalmasabb eszmévé finomuljon s nekem már akkor alakult egy látomásom, egy Madách-vízióm s most azért vagyok itt, hogy MARTYN FERENC ILLUSZTRÁCIÓJA MADÁCH „AZ EMBER TRAGÉDIÁJA"-HOZ (XI. SZÍN)