Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

ILLÉS ILONA: A pozsonyi „írók Kiadóvállalata"

IKVÁ-t. Hogyan és miért? Mi értelme lenne ennek? Jelent-e ez önnek lelki hasznot és nem jelent-e anyagi kárt, veszteséget ? Mindenre rátérek. Az IKVA-t én csinálom az Angermayerékkal. De velük sok oknál fogva nehéz csinálni és azt sem tudom, hogy meddig lesz kedvük és nekem kedvem velük csinálni. A szerződés módot ad nekem, hogy magam vegyem át ezt a vállalkozást. Nem tehetem, mert kevés pénz kell ugyan hozzá, de nekem ez sincs. . . Az IKVA nem kockázatos vállalkozás immár, miután túl vagyunk az előmunkálatokon és az organizálás bizonyos szakaszán. Ez inkább úgynevezett kiváró vállalkozás, ahol a pénz nem jön azonnal vissza, várni kell rá, de nem nagyon sokáig. Az egészhez nem kell más, mint kb. 30 000—40000 korona, az sem egyszerre, hanem fokozatosan. (Ez rövid foglalata az anyagi résznek.) Veszteség nem merül föl, olyan a vállalkozás egész konstrukciója. Ez szép, harmonikus dolog, és magasabbrendű benne az is, hogy az ember itt csinálja, hogy itt képvisel egy eszmei és szellemi irányt, ahol ennek az iránynak nincs semmiféle más intézménye. Nem arra gondolok, hogy maga csendes nézője, de hogy részvevője legyen a munkának. Ezt még a bogdánovicei távolság is lehetővé tenné. . . Morális, esztétikai öröme lehetne a dologból; mert bár az anyagi egyenleg fenntartásáért néha olyant is kell mint kiadó a napvilágra segíteni, amivel talán nem maradék nélkül ért egyet, viszont néha megengedhet magának valami vakmerőséget is, világra segíthet olyan munkát, melyet különben eltemetne szerzője. Van-e ajánlatomban önzés is ? Van. Egészen más volna, ha maga lenne a társam. Nyugodt, szép, biztos dolog lenne. Azt már látjuk, hogy veszteség nélkül lehet dolgozni, legfeljebb nyerni nem lehet, vagy nem sokat. De még ez is megtörténhet. Van néhány kiadványötletem, amivel később szándékozunk kijönni, amivel nagyobb üzletet lehet majd csinálni. — Amint mondom, változtatni akarok a mostani társas viszonyon, ha Angermayerék is benne akarnak maradni, annál jobb, de majorizálni kellene a helyzetet." A társulás azonban nem jön létre. Barta Lajos még utolsóként kinyomatja Mihályi Ödön kötetét, éppolyan lelkiismeretesen készíti elő, mint az Uj magyar regények c. sorozat példányait. Komoly lektori munkát végez Mihályi kötetén. Egyenként rostálja meg a kötetbe felvett verseket, s részletes bírálatot mond róluk. ,,. . .azt érzem, hogy kötelességem Önnel szemben felhívni figyelmét a gyengébben sikerült versekre, mert azok megzavarnák a kötet színvonalát. Csodálatosképpen majdnem minden esetben azok a versek gyengébbek, ahol nem önmagát adja, hanem valahogyan a Kassák-iskolára emlékeztet. A falusi versek, amikben Ön, mint Önmaga van benn, azok szépek, ahol hamisan fog a hangja, ott baj van."

21 De nemcsak a verseket rostálja meg, hanem a könyv címét is ő javasolja: ,,Három jó cím, melyet írói társaságban főztünk ki: Galambot várok Magamnak mondom Egyszerű este En az elsőt nagyon javaslom, többször elolvastam, programatikus, az egész kötetet megvilágító tartalom van benne és az a naiv szelídség, is, melyet a címben eddig maga is keresni látszott. Hogy most már a könyv mielőbb ki21 Barta Lajos — Mihályi Ödönnek. — Pozsony, 1928. április 24.