Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BARTÓK JÁNOS: József Attila zenei kapcsolatairól és előadóművészetéről

JÓZSEF ATTILA ZENEI KAPCSOLATAIRÓL ÉS ELŐADÓMŰVÉSZETÉRŐL BARTÓK JÁNOS Nagy költőknek, dráma- és regényíróknak, az irodalom jelentős képviselőinek a zeneművészethez való viszonyát összefoglaló módon eddig még senki nem vizsgálta. így le sem mérhetjük egy ilyen irányú betekintésnek hasznátértelmét. Azt azonban előlegezhetjük, hogy az irodalom közönségének, színházlátogatóknak és olvasóknak, valamint ezen az úton való közvetítéssel a zenehallgatóknak szempontjából is éppen nem közömbös az írók zenei megvagy meg nem értése. Fel kell tételeznünk, hogy egy-egy találó kifejezés, hasonlat vagy lényegre tapintó gondolatsor egyéb körülmények szerencsés találkozása esetén a zene jobb megértéséhez vezetheti az olvasót. A zenész sohasem volt rest, hogy az író segítségére szaladjon, azaz a zenei kifejezés teljes fegyvertárát latba ne vesse és hajlítgassa annak érdekében, hogy a konkrét fogalom, a szó és szófűzés korlátait felnyissa, és szélesebben érzékeltesse az írott szavak mögötti teljes gondolatot. Az elvontabb zene, az absztrakció legnagyobb művészete, legjobb képviselőin keresztül e téren hajlékonyabbnak és sikeresebbnek mutatkozik az irodalomnál. Állításunkkal nem tagadjuk meg egy-egy nagyszerű költői mű, vagy leírás zenéhez közelítő, és zenei szempontból méltatható értékeit. És távolról sem kívánjuk, hogy az irodalom ,,zenei"-vé váljon és a zene az irodalom megértését szolgálja. Érdeklődésünk csupán arra irányul, hogy ez a két nagy kifejező eszköz képviselőin keresztül a maga természetes eszközeit el nem hagyva hol és milyen feltételek mellett közelítheti meg egymást. Nem egy írót ismerünk — a zenei szépírókat, olyanféléket, mint pl. Romain Rolland-t most nem számítva —, akiknek egy komplett írói oeuvre és világkép megalkotása mellett futotta érdeklődésükből és tehetségükből arra is, hogy egy valamirevaló zenei tájékozódást is megszerezzenek és azt írói műveikben felhasználják. Szemlélődésünk messzibb távlatai mellett érdektelen, hogy egyes írók, mint pl. Thomas Mann vagy Stendhal, vagy a „Le Neveu de Rameau" szerzőjének zene lényegét kerülgető gondolatai mennyiben helyesek vagy helytelenek. Közelebbről itt az a lényeges körülmény érdekel bennünket, hogy irodalom irányában kifejlődött művészi képesség mennyiben és hogyan érti meg egy másik kifejezési eszköz központi lényegét, hol érintkeznek ezek egymással egy alkotó személy „ráismerő" zsenialitásában. Egyáltalában: nem