Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
BALKÁNYI ENIKŐ: Az Irodalmi Múzeum tárlatvezetéseinek módszertani problémái
termekhez közelfekvő, de azoktól mégis teljesen szeparált helyiségben kell vendégeink számára hozzáférhetővé tenni. A kiállítás elmélyült szemléléséhez elengedhetetlenül szükséges zavartalan csendet bántóan megtörné az előbbiekben vázolt bármiféle aktusnak a kiállítási termekben történő lebonyolítása. Az egyénenként érkező látogatók különböző időpontokban lépnek az egyes termekbe, ahol kedvük szerint jönnek-mennek, meg-megállnak, időnkén' 1- beszélgetnek. Ezért ugyanabban a teremben ezzel egyidejűleg elhangzó zenei illusztráció, vagy magnetofonszalag lejátszatása, időközönként megszakítva a tárlatvezető emeltebb hangú magyarázata által az egyénenként szemlélődő közönség számára zavaró momentumként jelentkeznék, ugyanakkor a különböző színező illusztrációk és a magyarázat meghallgatására érkezett látogatócsoportot a jövő-menő vendégek lépteinek, beszélgetésének zaja zavarná meg műélvezetében. A kiállításon azonban — hogy az elsőrendű hivatását teljesíthesse — semmiképpen sem korlátozhatjuk, vagy éppen gátolhatjuk a látogatók szabad mozgását és a múzeumlátogatás keretei közt egyébként megengedhető egyéni megnyilvánulásait. Ezek az érvek amellett szólnak, hogy — habár így ezeket az igen sokoldalú tartalmat rejtő ráhatásokat kiszakítjuk a kiállítás egészéből — mégis inkább kell ezt a formát vállalnunk, mint azt, hogy a kiállítás alapvető mondanivalója zavartalan megismerésének lehetőségét saját magunk korlátozzuk. A kiállítás-színezés fentebb vázolt módszereinek kidolgozása, a gyakorlatba való átültetése, a tárlatvezetésnek ezekkel kapcsolatos szerepe és feladatának felmérése egyelőre még nagyrészt munkaértekezleteink és tervmegbeszéléseink témáját alkotja. Meg kell azonban állapítanunk, hogy az irodalmi kiállítások immár hagyományossá vált kifejezési eszközeinek sokoldalú továbbfejlesztésével természetesen együtt fog járni a kiállítás tartalmi ismertetésének, a tárlatvezetésnek a megszokott formákból való kilépése és átalakulása. Az Irodalmi Múzeum tárlatvezetései — az eddig elmondottakon kívül — még más vonásaikkal is lényegesen eltérnek az általánosan „tárlatvezetés"-nek nevezett múzeum-ismertetésektől. Muzeális anyagunk egy része speciális jellegű, minden más múzeumi gyűjteménytől eltérő természetű s ezért sajátságos mivoltánál fogva más módszerű megismertetést követel. Az Irodalmi Múzeum anyaga ugyanis nem korlátozódik a raktárainkban, páncélszekrényeinkben és kiállításainkon őrzött tárgyakra, dokumentumokra. Bizonyos értelemben a mi gyűjtőkörünkhöz tartozó anyagot talál szerte az országban, vidéki városainkban, eldugott falvakban az irodalom emlékei iránt érdeklődő. Az Irodalmi Múzeum munkatársainak e tágabb értelemben vett muzeális anyag szakszerű megismertetése is igen jelentékeny feladata. Ennek a feladatnak a teljesítése érdekében a tárlatvezető muzeológusoknak ki kell lépniük a múzeum falai közül s az irodalomhoz vonzódókat, költőink életét közelebbről is megismerni óhajtókat el kell vezetniük azokra a helyekre, ahol irodalmunk nagyjai születtek, éltek és alkottak. Meg kell mutatniuk a látogatóknak azokat a házakat, tájakat, amelyekhez a költők életének és alkotásainak jelentős mozzanata fűződik, együtt kell nyomon kísérniük a költői életút kimagasló állomásait s eljutniuk a halhatatlanságot hirdető szobrokhoz, emléktáblákhoz, az írók végső pihenőhelyéhez. A múzeumi gyűjteményanyag közkinccsé tételének munkája tehát nem zárul le a múzeum raktáraiból, könyvtárából, kézirat-dobozaiból válogatott tárgyak bemutatásával. Amint az irodalmi vonatkozású emlékhelyek, emléktáblák, szobrok, sírok, motívumok, irodalmi művekben megörökített tájak, nemzeti multunk jelentős eseményeinekköltői alkotásokban megelevenedő színterei folyamatosan alkatrészeivé válnak fénykép- és negatívarchívumoknak, úgy kell e hallatlanul gazdag élményforrást jelentő anyagot mind tágabb keretek közt a társadalmi tudat alkotóelemei közé beillesztenünk.
