Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
PÓR ANNA: Vörösmarty Csongor és Tündéjének egyik színpadi előfutárja
Nyers valóságot, de ugyanakkor töretlen bizakodást is jelent Vörösmarty számára a nép gondolatvilága; tragikus életérzése a népmese optimizmusában oldódik fel. Az Éj titokzatos monológjában csúcsosodó kétkedés után váratlan fordulattal győz a népmese igazsága. Csongor találkozik Tündével. A lehetetlenek látszó küzdelem mégsem céltalan. Vörösmarty és Balog István egyugyanazon forrásból, a népköltészet eleven, kifogyhatatlan forrásából merített. Vörösmarty a korabeli európai filozófia és romantika gondolatvilágába olvasztja a mesei ihletet, Balog a maga egyszerű világához hasonltja. — A Csongor-Balga párban Vörösmarty önmagával vitatkozik. Balga a költő saját eszményeinek, tündérvilágának, realisztikus, gunyoros ellentéte. A kettő együttesen adja a teljes világképet, egyik kiegészíti a másikat. — Ilyenformán egészíti ki, ha talán szabad a hasonlattal élnünk, — Balog István talpraesett, egyszerű kis játéka Vörösmarty szárnyaló remekművét. Ugyanannak a tárgynak két különböző megfogalmazása, egyben egyazon kornak két különböző szellemi vetülete, mint a kettészelt alma két oldala összeillesztve ad kerek egészet. Vörösmarty magasröptű ihlete a népköltészet dús földjéből olyan elérhetetlen magasságokba szökött, hogy a nép csak egy emberöltő elmúltával tudta követni. Balog István a gyakorlat embere közvetlen kortársainak írta és játszotta a színdarabjait, amelyek rendszerint nem éltek tovább egy-két évtizednél. A szépségre éhező népnek adott a maga korában szerény, de jóízű egészséges táplálékot. Elindult azon az úton, amelyből kialakulhatott volna egy a későbbi népszínműveknél egészségesebb, elevenebb magyar népszínpad. Áldozatos munkásságával előkészítette a talajt az irodalmi igényű magyar dráma megszületéséhez, Vörösmarty művének egy későbbi korban való megértéséhez. Így kapcsolódik az eddiginél nagyobb méltatásra érdemes életműve elszakíthatatlanul a magyar drámairodalom nagy úttörői és egyben Vörösmarty a munkássághoz, mint a józan, életrevaló derűs szolga az eget ostromló ura mellé. Eddigi érdemeinek sorát most egy újabbal gazdagítjuk: az Árgirus mese sikeres színpadi feldolgozásával talán a gyakorlott drámaíró segítségét nyújtotta a színműírásban akkor még járatlan lángelmének, Vörösmartynak, a Csongor és Tünde megalkotásához.