Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

PÓR ANNA: Vörösmarty Csongor és Tündéjének egyik színpadi előfutárja

Nyers valóságot, de ugyanakkor töretlen bizakodást is jelent Vörösmarty szá­mára a nép gondolatvilága; tragikus életérzése a népmese optimizmusában oldódik fel. Az Éj titokzatos monológjában csúcsosodó kétkedés után váratlan fordulattal győz a népmese igazsága. Csongor találkozik Tündével. A lehetetlenek látszó küzde­lem mégsem céltalan. Vörösmarty és Balog István egyugyanazon forrásból, a népköltészet eleven, ki­fogyhatatlan forrásából merített. Vörösmarty a korabeli európai filozófia és romanti­ka gondolatvilágába olvasztja a mesei ihletet, Balog a maga egyszerű világához ha­sonltja. — A Csongor-Balga párban Vörösmarty önmagával vitatkozik. Balga a köl­tő saját eszményeinek, tündérvilágának, realisztikus, gunyoros ellentéte. A kettő együttesen adja a teljes világképet, egyik kiegészíti a másikat. — Ilyenformán egé­szíti ki, ha talán szabad a hasonlattal élnünk, — Balog István talpraesett, egyszerű kis játéka Vörösmarty szárnyaló remekművét. Ugyanannak a tárgynak két különböző megfogalmazása, egyben egyazon kor­nak két különböző szellemi vetülete, mint a kettészelt alma két oldala összeillesztve ad kerek egészet. Vörösmarty magasröptű ihlete a népköltészet dús földjéből olyan elérhetetlen magasságokba szökött, hogy a nép csak egy emberöltő elmúltával tudta követni. Balog István a gyakorlat embere közvetlen kortársainak írta és játszotta a színdarabjait, amelyek rendszerint nem éltek tovább egy-két évtizednél. A szépségre éhező népnek adott a maga korában szerény, de jóízű egészséges táplálékot. Elindult azon az úton, amelyből kialakulhatott volna egy a későbbi népszínműveknél egészsé­gesebb, elevenebb magyar népszínpad. Áldozatos munkásságával előkészítette a ta­lajt az irodalmi igényű magyar dráma megszületéséhez, Vörösmarty művének egy későbbi korban való megértéséhez. Így kapcsolódik az eddiginél nagyobb méltatásra érdemes életműve elszakíthatatlanul a magyar drámairodalom nagy úttörői és egyben Vörösmarty a munkássághoz, mint a józan, életrevaló derűs szolga az eget ostromló ura mellé. Eddigi érdemeinek sorát most egy újabbal gazdagítjuk: az Árgirus mese sikeres színpadi feldolgozásával talán a gyakorlott drámaíró segítségét nyújtotta a színmű­írásban akkor még járatlan lángelmének, Vörösmartynak, a Csongor és Tünde megal­kotásához.

Next

/
Oldalképek
Tartalom