Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

KERESZTURY DEZSŐ: Batsányi János (Kiállítási megnyitóbeszéd)

gányban írt, elveszett, lappang, vagy aktualitását vesztett történelmi emlékként került elő. Ezért is tartja róla Toldy óta a közfelfogás, hogy akkor, kassai éveiben „volt ő igazán ő". Valóban, akkor lehetett csak szerepével azonos, egy bár vékony, de erővel, hivatással és reménységgel telt közösség megbecsült tagja, a korai magyar reformmozgalmak jelentős munkása. A harcban, amely akkor egyaránt folyt a magyar nemzeti függetlenségért és a polgári szabadságjogokért, ő nem tett különbséget a két harc között. Valóságérzéke és társadalmi helyzete a felvilágosult nemesi reformizmusnak a Habsburg-elnyomás elhárítására szövetkező vezérembereihez kötötte, s ezeket igyekezett a korai magyar értelmiség legjobbjaival együtt a polgári reformok ügyének megnyerni. Személyükben is ünnepelt hőseit, ha a „haza közjavának" bajnokaivá, egyben szolgáivá is akarta tenni. Közéleti tárgyú írásainak egyik rétegével szorosan a nemesi-nemzeti közvéleményt mozgató nagy tárgyakhoz kapcsolódott : a régi magyarok vitézségéről, a nemzeti hírnév és jellem nagyjairól, a nemzet és király társadalmi szerződésén s a nemességet kötelező hazafiúi-emberi erényeken épült büszke múltról, a visszavonás átkáról, az iszonyatos háborúkról, Mohácsról, az „önnön hazájában hazát nem találó" hű magyarokról ugyanazt foglalta írásaiba, amint ezt a költő Zrínyiig s még messzebbre visszanyúló s a romantikáig, Kölcseyig, Berzsenyiig, Vörösmartyig, sőt Petőfiig előreáramló nemzeti publicisztika. Nagylélegzetű programverseiben megtalálható Kölcsey Himnuszának, Kisfaludy Károly Mohácsának minden eleme; komolyan foglalkozott egy, a honfoglalásról szóló hősköltemény tervével s Osszián költeményeiben felismerve a kora hazafias érzületét is tápláló forrásokat, a Zolán futásába,n kifejezésre jutó költői világ feltárása felé is ó tette meg az első lépéseket. Jóval Széchenyi előtt megfogalmazta már a magyar reform munkásainak főparancsát: „Tekints a multakra, nézz a jövendőre S intsd hazád andalgó fiait előre!" A nemesség éles bírálatáig, a nemzeti reprezentációban való kizárólagosságának megtagadásáig s a nem nemesi rétegek jelentőségének felismeréséig korán eljutott s a költő hivatását úgy, ahogy Petőfi is vallotta, ő fogalmazta meg elsőül. Publicisztikájának hazai forrásait kezdettől fogva kiegészítette azokkal a forrásokkal, amelyek kora haladó szellemű európai állambölcselőinek és közíróinak műveiben nyíltak meg előtte. Alapos világtörténelmi, jogi és államtudományi műveltségével hamarosan kiemelkedett környezetéből; a világpolitika aktuális eseményei felől is az összefüggések mélyebb ismeretével tájékozódott. Azzal, hogy a franciát, a nagy forradalom nemzetét „a két világ megváltójának" nevezte, s hogy a világ megújulását a forradalmi kataklizmákban vajúdó jelentől várta, világosan állást foglalt az itthon szükséges változások kérdésében is. Napóleon győzelmében azért reménykedett, mert zászlaina népek szabadságának jelszavát látta, s mert úgy gondolta, ha a Korzikai megdönti Európa feudális-klerikális nagyhatalmait, az elnyomott nemzetek és osztályoktöbb eséllyel indulhatnak harcba a maguk szabadabb életének kifejlesztéséért. Minderről elméleti műveket is fordított, írt, sugalmazott, tervezett: apróbb munkák, töredékek egész sora mellett rendkívül érdekes emléke ennek százados lappangás után most előkerült, Cotta-nál 1810-ben megjelent Der Kampf című német nyelvű munkája, amelyben, éppúgy mint a Martinovits-per iratai közül előkerült Önvédelmében politikai tudományának egész fegyverzetét megcsillogtatta. Ezek az írások nemcsak azt bizonyítják, hogy azon kevés magyar értelmiségi közé tartozott, akik már az ő korában messzire túlláttak a Lajtán, de azt is, hogy Batsányi nem tartozott az utópisták közé, ahova pedig sokan sorolni szerették volna. Igazi eleme a valóság volt. Ezért is van sok igazság azok véleményében, akik a szervező erőt tartják tehetsége fővonásának. Kortársai közül nem egy tartotta a Magyar Museumot az új magyar