Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
PÓR ANNA: Vörösmarty Csongor és Tündéjének egyik színpadi előfutárja
Vörösmarty, a kortársai közül kimagasló lángelme, az európai irodalmi és eszmei áramlatokat magába szívta és a sokfelől jövő hatásokat a népmese keretében mélységesen egyéni és nemzeti alkotássá érlelte. Műve a reformkor sarjadó nemzeti erőiből született, de messze meghaladta korát, amelyben még a magyar szellemi élet legmagasabb szintjén is hűvös fogadtatásra talált. Közismert Kölcseynek sokat idézett levele, amely szerint ő is csak harmadik olvasásra fedezte fel a mű valódi értékét. A Csongor valóban nehezen előadható mű. Ez az álomból és valóságból, elmélkedésből és szimbólumokból szőtt költemény, a maga „színszerűtlenségével" és azzal, hogy nem is törekszik a cselekmény világosan követhető bonyolítására, a XIX. százdban jóval Kölcsey után, még a legműveltebb kritikusokat is zavarba ejtette. Így Gyulai Pál és Bayer József is, csaknem érthetetlennek tartotta például Mirigy ármánykodását. A jelek szerint Vörösmarty nem is gondolt a színmű előadására, csupán a kinyomtatás foglalkoztatta ebben az időben. Művét nem a színpad számára írta és ezért figyelmen kívül hagyta a közízlést. Csak később az 1830-as években állt be a fordulat Vörösmarty drámai működésében, amikor az időközben megalakult Akadémia szorgalmazta az eredeti magyar drámai alkotások megszületését, és amikor 1833-ban Pest vármegye támogatásával végre megindultak a budai Várszínházban a magyar színtársulat állandó előadásai. Az azután írt színművekben, így az 1833-ban megjelent Kincskeresőkben Vörösmarty már tudomásul veszi a színszerűség követelményeit és ezzel egyidejűleg a divat kényszerítő nyomását is, amelynek hatását a shakespeare-i célkitűzések helyett a német rablóromantika érzelgős moralizálása jelzi ebben a műben. Csak később, az évek során, birkózott meg Vörösmarty lángelméje a divat visszahúzó hínárjaival és jutott el végül is olyan drámák megalkotásához, amelyekben találkozott az irodalmi érték és a közönségsiker. 2 Ez utóbbinál segítségére volt a magyar színészek hazafias lelkesedése és a közízlés fokozatos fejlődése is. Annyi bizonyos, hogy Vörösmarty a harmincas évek derekán már a magyar játékszínért vívott harc vezetői között található, de a Csongor keletkezésének idején még oly reménytelennek tartotta a magyar színjátszás ügyét, hogy csak kívülről, szomorú lekicsinyléssel szemlélte annak küszködését. Volt is oka a keserűségre. A magyar műveltségi állapotok szomorú képe bontakozik ki Vörösmartynak barátaival folytatott levelezéséből. A magyar nyelvű polgárság hiánya, a műveletlenség és elmaradottság, nemcsak a magyar színpadot sújtotta, épp olyan küszködésre kárhoztatta a tollából megélni kívánó írót is. Vörösmarty leveleiből minduntalan feltör a keserűség, hogy a nyomasztó anyagi gondok elől házitanítóskodásba és prókátorkodásba kell menekülnie. ,, . . csak az esik sajnosán, hogy kedves felhőntúli világomba örömest repdesnék, megkordul a gyomor és ily nyomós kérdést tesz fel boldogtalan előlátással: mit eszünk esztendőre Marty? . . . 3 " Abarátok tudják, hogy nem egyéni szerencsétlenségről van szó, hanem a közállapotokban, az ország elmaradottságában van egyéni sorsuk nyitja. „Tudom mily keserves gond az olyan embernek, ki előtt a hasnak való szolgálat az utolsó szolgálat. De rajtunk az átok, hogy ne abban munkálkodjunk mire hivatottak vagyunk s rajtunk is lészen mindaddig, míg nemzetünk a gyalázatos kábulatból, melyben eleitől fogva vesztegel, egyszer valahára felébred. Haj! Vájjon eljő valaha ez az idő? Én kételkedem, hogy megérhessük." 4 A kor gyakorlatának megfelelően az írók műveik néhány példányát kapták meg és ezt adták el írói honoráriumuk fejében. A levelek több ízben számolnak be arról, hogy milyen keservesen ment ez az előfizetésgyűjtés. A magyar 2 TÓTH DEZSŐ : Vörösmarty Mihály. Bp. 1957. Akadémiai kiad. 232.1. 3 Fábián Gáborhoz írt levele Pest, 1827.febr. 15. Vörösmarty Emlékkönvve. Szerk. CZAPÁRY LÁSZLÓ, Székesfehérvár, 1900. 4 Fábián Gábor levele V. M.-hoz. Világos, 1827. szept. 1. i. m. 258. 1.