Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
VAYERNÉ ZIBOLEN ÁGNES: Petrich András irodalmi vonatkozású rajzairól
András élethosszig tartó meleg barátsága reformkori képzőművészetünk művészekben s művekben oly szegény korszakát egy érdekes és jelentős egyéniség közvetlenebb ismeretével és értékes művekkel tette gazdagabbá. Rokonszenvük és egymásratalálásuk nem véletlen. Felfogásukban, sorsukban, az irodalom és a művészet területén elért eredményeikben sok a hasonlóság. Mindketten idegenül figyelik a szemük előtt felnövekvő, de már egészen más világban élő fiatalabb testvért, illetve ifjabb barátot: Kisfaludy Károlyt. Kisfaludy Sándor jelentőségének értékelése irodalomtörténetünk régi problémája. Híre mindig nagy volt, szigorú kritikusai mindig bőven akadtak. Annyi azonban vitathatatlan, hogy a magyar nyelvű szerelmi költészet egyik első múlt századi képviselője, aki 1820-ig lényeges szerepet játszott irodalmunk fejlődésében. — Petrich András, a jóbarát a másik Zala-megyei nemes képzőművészeti munkásságával viszont méltatlanul keveset törődött az utókor. Monográfusát már művei összegyűjtése is nehéz feladat elé állítja, rigorózus értékelői a művelt és tehetséges dilettáns rangját állapították meg számára. Igaz — saját maga is elsősorban katonának tekintette magát és nemesi származása, Zala-megyei nemességének elismertetése jóval több gondot okozott neki, mint többezernyi tájképének, rajzainak, tervezett, de sosem realizálódó kiadása. A magasrangú katonának a nemesi származás elismerése nélkül is nemesi jogai voltak — mint művész csak szegény mesterember lehetett volna. Ez a magyarázata annak, hogy a refomkor legszebb pestbudai látképének alkotója e nehéz művészpálya göröngyös hazai útját nem járta végig. Művészettörténetírásunk szinte dátumra megegyezően állapítja meg Petrich Andrásról is, hogy 1819-ben alkotott műve után már nem fejlődött tovább. Bájos és szellemes akvarell-figuráit a XIX. század második felében virágzó karikatúraművészet rokontalan előfutárainak nevezi művészettörténész értékelője és csupán korai kis gouache tájképeinek hatását ismeri el éppen akkor fejlődésnek induló tájképfestészetünk alakulásában: Orbán Gábor, Libay Lajos és Markó Károly műveiben. 27 Érdekes számunkra az, hogy az Orbán Gábor festőiskoláját járó Jókai kisméretű tájképein is a Petrich-féle tájábrázolás módszere érvényesül. Kisfaludy Sándor és barátja Petrich András egy elmúló társadalmi formát képviselő nemzedék tagjai. Tehetségükkel mindketten rangos hírnevet s tiszteletre méltó elismerést vívtak ki maguknak, de egyre keserűbbé váló szívvel keUett megérniük, hogy túlhaladta őket a kor, amelynek fejlődését ők ketten, a régi nemesség ábrándos hívei, már nem tudták követni. " SCHOEN ARNOLD 2. sz. alatt i. m.
