Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
BARÓTI DEZSŐ: A rab és a madár. Batsányi János forradalmi verseiről
A látó Batsányijánál alig van nyoma ilyesminek, az első szép soroktól eltekintve épp személyisége lírája mosódik el a versben : mintha arról lenne szó, hogy a hazai viszonyok ablak nélküli sötétzárkájából a bekötözött szemű „látó" nem is láthatja, legfeljebb messziről képzelheti el a francia forradalom nagyszerű panorámáját, s ennek igazi valósága helyett meg kell elégednie elvonttá szürkített ideológiai vetületével. Ez a vers nem az új világ tükre, profetikus víziója csak legfeljebb minden konkrétabb valóságtartalom nélküli vágyálom. Olyan utópisztikus világ felé tárul ki, amelyben nem honos. Egyelőre úgy látszik azonban, hogy ez az utópia minden lelki energiáját leköti, és személyisége teljes kibontakoztatását is akadályozza. Képtelen tudomásul venni azt a világot, amiben él, egy várva-várt új világ ,,citoyen"-je, ami eltakarja előle az élet teljességét, talán azért, mert ezt a várva várt világot jórészt csak intellektuális alapon, a felvilágosodás eszméiből konstruálta meg.Végeredményben a század nagy illúziójának áldozata : őszintén hiszi, hogy a polgári forradalom valóban az ész, érdem, igazság birodalmát hozza el. A kor magyar költészetében ezt az illúziót azonban a legradikálisabb és a legszenvedélyesebb hangon kétségtelenül A látó Batsányija fogalmazza meg. A magyar nép sorsának a világforradalom reménységével való összekapcsolása, a szabadságeszmék győzelmébe vetett hit és a zsarnokgyűlölet majd csak Petőfi ajakáról tör fel ilyen eszmei határozottsággal: soraiban ha kissé rekedten is még, az Egy gondolat bánt engemet... nagy látomása próbálgatja hangját, s ez önmagában is elegendő ahhoz, hogy a forradalmi eszmék hazai történetében kiemelkedő helyet biztosítsunk A látó számára. Legutóbbi méltatója mégsem jár messze az igazságtól, amikor „fantasztikus öncsalás"-nak nevezi ezt a verset; 12 mi inkább tragikusát mondanánk. Petőfi, Ady, Juhász Gyula említett költeményei egy tényleges forradalmi helyzetből, közvetlenül 1848, illetve 1918—19 előtt születtek meg, ezzel mélyen a hazai valóságban gyökereztek, Batsányi viszont egy olyan forradalmi illúzió lázálmában lelkesedik, amely az akkori Magyarországon kétszeresen is az, ezért A látó szavai egy irreális tűzijáték gyanánt lobbannak el a valóság felett. Költőjének még majd a magyar jakobinusok perének kollektív élményét kellett végigszenvednie, hogy megtalálja a valóságközeli líra szinte egyetlen akkori lehetőségét, a feudális társadalomban helyét nem találó személyiség panaszának a kifejezését, azt a hangot, amit majd nemsokára Csokonai is megüt a tihanyi echó mellett. A látó még kétségtelenül innen van ezen a szubjektív líraiságon, viszont kétségtelen közeli rokona annak az irodalmunkban elsősorban merész eszmevilágával mindenképp új hangot jelentő objektívabb lírának, amit a forradalom francia költői képviselnek. A francia irodalomtörténetírás általában nem sok jót szokott mondani a forradalmi évek költészetéről. Általában csak a tizennyolcadik század egyébként szintén nem sokra becsült klasszicizáló-felvilágosult költészete puszta folytatását látják benne s a konvenciók túlzott tiszteletét, szónokiasságát, mesterkéltségét vetik szemére. 13 Mindebben kétségtelenül sok igazság van, de a kép erősen homályos maradna, ha nem vennénk észre a konvenciókon keresztül is elevenen lüktető történelem állandó jelenlétét ezekben a versekben. Ez nem is egyszer elevenen, reális képekkel tölti meg a hagyományos kereteket, sőt időnként még a hagyományos alexandrin merevségét is megpróbálja megtörni. S különösen a forradalmi hang legkiválóbb megszólaltatóinál, egy Marie-Joseph Chénier-nél vagy egy Ecouchard Lebrun-nél kötetlenebb, nyugtalanabb, néha egyenesen a romantika felé mutató himnikus jellegű formák felé tágul ki. Azt, hogy a francia forradalom költészete miért 11 S1NKÓ ERVIN: Bacsányi János. Híd 1959. (Noviszád). 13 Vö. MARON: Histoire littéraire de la Révolution. I—II. Paris, 1856—60; ALBERT, MAURICE: La littérature française sous la Révolution, l'Empire et la Restauration. Paris, 1891 ; TRAHARD, PIERRE : La sensibilité révolutionnaire. Paris, 1936; ÉTIEMBLE : Les écrivains français et la Révolution. Encyclopédie de la Pléiade. Histoire des littératures. III. 1958. etc.
