Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

BALKÁNYI ENIKŐ: Az Irodalmi Múzeum tárlatvezetéseinek módszertani problémái

tatásnak olyan általános érvényű módszeréről beszélni, amely mindenfajta kiállításon és mindenféle összetételű csoportok látogatásainál alkalmazható. A vezetés lebonyolításának formája azonban végső soron a vezetett személyek életkorának, számának és adottságainak megfelelően jóformán minden esetben alkalomszerűen alakul ki. A mintegy tízéves múltra visszatekintő tárlatvezetési gyakorlatunkban kiformálódott néhány olyan vezetési mód, amely lényegében eredményesnek bizonyult s amelyeket a további fejlesztés alapjainak tekinthetünk: Egyéni látogatók, kutatók, irodalomtörténeti, történelmi, művészettörténeti érdeklődésű szakemberek vezetésénél legcélszerűbbnek a folyamatos, a tematika fonalán végighaladó magyarázat módszere mutatkozott. Az ismertetést ilyenkor a kiállítás egészének felépítését röviden összefoglalva — az egyes termek mondanivalóját egy-két mondatba tömörítve — kezdjük el. Ezután az egyes kiállítási egységeket sorravéve, hol a kronológiai egymásutánra, hol a vezető idézetre, hol egy-egy jelentős dokumentumra, képzőművészeti alkotásra irányítva a figyelmet haladunk tovább, mindig a tematikai egységek sorrendjét követve. Egy-egy tartalmi egység együttes áttekintése után alkalmat adunk vendégünknek arra, hogy az éppen ismertetett részletet gondosabban, alaposabban áttanulmányozhassa, egy-egy kézirat-részletét maga is elolvasson, érdekes nyomtatványokat, ritka kiadványokat, írói arcképeket, vagy egyéb műalkotásokat, emléktárgyakat hosszasabban megszemléljen. Feltétlenül figyelemmel kell lennünk arra, hogy a látogatóhoz elsősorban a költőnek, az életműnek kell szólnia, a vezető csak megkönnyíteni hivatott a műhöz, az alkotáshoz való közeledést. A magyarázat csak segítséget nyújt a mélyebb összefüggések felismeréséhez s ahhoz, hogy a néző magáévá tegye a kiállítás felépítésének logikáját. Ezért tehát tapintatosan, mintegy a látogató és a költő találkozásának hátterébe vonulva kell egy-egy útbaigazító megjegyzéssel felhívni a figyelmet az egyes tárgyakra, s időnkint megállásra, illetve tovább- és továbbhaladásra késztetnünk a ránk bízott vendéget. Helyes időbeosztással arra keh törekednünk, hogy a látogató a kiállításról — a gyakori megmegállás, időnkint beékelődő kisebb megbeszélések, viták ellenére is — egységes, összefüggő, áttekinthető és logikus képet nyerjen. Menet közben ki kell tapasztalnunk, hogy a szóban forgó látogató egyénisége szerint az a vezetési forma gyümölcsözőbb-e, ha az illető emlékezetét minél több tárgy ismeretével gazdagítjuk, s arra építjük mondanivalónkat, hogy a sokszínű látvány és benyomás együttesen alkot majd maradandó emlékképet, vagy az-e, ha mindössze néhány kiválóan jellemző és érdekes darabot mutatunk be alaposan s e néhány tárgyról szerzett, részleteket is rögzítő benyomás él majd tovább a szemlélőben. Sokszor kevesebbel többet nyújtunk. A speciális szakkérdéssel hozzánk forduló kutatók vezetése alkalmával végighaladhatunk úgy is a kiállításon, hogy mindössze azokra a tárgyakra koncentráljuk magyarázatunkat, amelyek a hozzánk intézett szakkérdés megvilágítására s arra vonatkozó véleményünk alátámasztására szolgálnak. Helyes azonban ilyenkor is e tárgyaknak a kiállítás teljes koncepciójában játszott szerepét s egyben a kiállítás anyagát összefoglaló alap-mondanivalót is tömören ismertetni. A fiatalabb korosztályhoz tartozó tanulók csoportos látogatásainál a kiállítás aprólékos részleteket is feltáró ismertetése nem célravezető. Itt érvényesül leginkább az előbb említett elv: gyakran a kevesebb többet mond. Tanulócsoportok vezetésénél egyrészt nagy szerepet kell játszania az iskolában tanult anyaghoz való kapcsolásnak, másrészt súlyt kell helyeznünk arra, hogy a gyermekek az iskolai oktatási formáktól és benyomásoktól sok tekintetben eltérő módon szerezzenek új ismereteket és őrizzenek meg adatszerűen is rögzített emlékképeket a kiállításnak az ő szempontjukból legérdekesebb darabjairól. Az utalásokat a tanulmányi anyagra csak módjával szabad alkalmaznunk, mert a múzeumban a gyermekeken feltétlenül annak az érzésnek