Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

FEHÉR ERZSÉBET: József Attila töredékei

Vázlatok: Véres homokon kötelek kötelek kötnek ki? Te ezt se unnád . . . Annyit feledni nem tudsz, hogy ember ne maradj , . , Mi emberek: Ösztöneim az életet bármily kegyetlen, meg nem unnák . . . vagy: Vázlatok: Bátorság! Lesz még olyan munkád, amelyben kedvedet leled . . . Majd emlékezni jó lesz: adjátok meg a munka örömét, adjatok kedvet, nékem nem elég a munkabér, a munkaerő ára . . , néha egy igazoltnak érzett megállapítás tér vissza ugyanúgy : Eszmélet: . . . Láttam, a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol . . . Emberek: . . . Kibomlik végül minden szövevény . . . máskor egy azonos problémának már világosan megfogalmazott konklúziója jelentkezik: Változatok: Ne less tündéri nőre s a szakállas végzetre, ki rád vigyázzon, — ne légy bölcs, te dőre! Emberek: Erényes légy, ki csalódni ügyes. "Úgy teli vagyunk apró, maró okkal, mint szúnyoggal a susogó füzes. E versek azonos ihlettalajon termettek, s ezt azonos irányba ható élménysorozatnak kellett táplálnia. A költő új értékrendet állít föl önmaga számára; a szemlélődés izoláltságra, az indulatosság megbántottságra s e kettő együtt valami mélységes nagy csalódottságra vezethető vissza. A konkrét életélmények forrásának, természetének elemzését és értékelését természetesen az életrajzi filológia oldja meg. Nem minden vers alakul úgy, mint az Eszmélet. Vannak olyanok, ahol a formába öntést nem tudnánk így nyomon követni, mert előzőleg a költő lelkében a kristályosodási folyamat lezajlott. Nem is minden vers járja meg azt az utat, mely az indulat elemi erejű kitörésétől a szublimált gondolatig vezet. Az alkotás mindig küzdelem. Az érzelmi, vagy gondolati izzás koncentrált idegmunka s a megfelelő nyelvi és költői forma kiválasztása állandó harc az ellenálló