Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
FEHÉR ERZSÉBET: József Attila töredékei
Tehát elérkeztünk az Eszmélethez, 21 melyben az értő és érző emberi léleknek sokszínű titkairól vall a mindenség. Ritka pillanat ez : a rész képes birtokosává válni az egésznek s ezáltal egyenrangúvá válhat vele, mint megértő és befogadó. Az elme, ba megért, megbékül, de nem nyughatik a szív nélkül. S az indulat múló görcsökbe vész, ha föl nem oldja eleve az ész. (Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak) E négy sor, mintha az Eszmélet születését jellemezné. Ez a folyamat játszódott le itt: az „indulat múló görcseit" a dolgok lényegének megértése oldotta fel. Az ok és okozat egységének felismerése és megélése már a vázlatokban is magyarázatát adja egyéni élettapasztalatainak : Hisz itt a szenvedés belül, — de ott kívül a magyarázat. Ez az egyénre vonatkoztatott felismerés általánosul a jelenségek kölcsönös determináltságának végső eredményében. E köré az alapgondolat köré kristályosodik ki az Eszmélet mondanivalója. Amit saját sorsában felismert, létező törvénye a világnak, — megismerhető, de meg nem kerülhető objektív valóság: Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindegyik determinált. Az Eszmélet minden eleme ezt a gondolatot bontja tovább: a szubjektív és objektív kölcsönösségét eredetében, folyamatában és eredményében. Sebed a világ — ég, hevül S te lelkedet érzed, a lázat. A vázlatok tükrözte indulati szférában létrejött ellentétek dialektikáját felváltja a végleges versben az értelemmel felfogott összefüggések dialektikus vizsgálata. A vázlatok rezignáltsága a végleges versben is alaphangulat marad. Az első változatban ezt egyetlen konkrét élmény váltotta ki és erre költő a maga módján és tapasztalatai alapján reagál — gondolok itt pl. a vázlatoknak már idézett sorára: „Bátorság! Lesz még olyan munkád, amelyben kedvedet leled ..." —A vázlatok külvilága tehát egyetlen egyéni tapasztalatban j elentkezik, és az erre való reagálás ugyancsak egyéni, szubjektív, vagyis a költő itt még a maga sorsát akarja hozzáigazítani saját tapasztalatához. A kész Eszméletben mind a jelzések forrása (a külső világ), mind pedig ezek befogadója és feldolgozója (az ember) fogalma kitágul: általánossá válik. Az Eszmélet külvilága így az adott kornak egész történelmi társadalmi berendezkedése, maga a teljes objektív valóság, melyet az adott kor minden embere nevében érzékel és elemez a költő, az egész emberiség által addig felhalmozott történelmi, a ' A vers elemzését ld. HORVÁTH MÁRTON: Lobogónk: Petőfi. — Irodalmi cikkek és tanulmányok — Bp. 1950. 47—56. 1.
