Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
FEHÉR ERZSÉBET: József Attila töredékei
Az Eszmélet vázlatainak vizsgálatát tartottam legérdekesebbnek, mert érzésem szerint az alkotómunka minden mozzanatát magában foglali a. Ezért a többi töredék ilyen részletes vizsgálatát nem éreztem szükségesnek. Az Eszmélet vázlatai arról tanúskodnak, hogy a ciklus külvilágot felmérő tárgyilagossága nagy belső vívódás eredménye. A vázlatok ennek az önmagában folyó harcnak állomásairól, mozzanatairól tájékoztatnak: arról az útról, ahogy egy élményre való közvetlen indulati reakciónak első költői megfogalmazásától fokozatosan eljut arra a magaslatra, ahonnan pontosan látni már az arányokat, az élmény távlatot kap, és az így létrejött belső harmóniában megszületik a műalkotás. A leginkább indulati fogantatású vázlat — amely valószínű a verset kiváltó élmény közvetlen eredménye és feltehetőleg időrendben is az első megfogalmazás — az Öregem, no, mi van veled! kezdetű három összefüggő szakasz. A kiváltó élmény valami olyan lelki megrázkódtatás lehetett — talán a költői pálya területén („Bátorság! Lesz még olyan munkád, amelyben kedvedet leled . . .") — amely letörést, elcsüggedést eredményezett, olyan külső kényszerítő körülmény, amelyet semmiképpen nem tudott összhangba hozni a maga elképzeléseivel, belső lehetőségeivel („Véres homokon kötelek kötnek ki. . .") és így a dolgok újraértékelésére kényszerül. Meg kell találnia maga számára a „modus vivendi"-t, a maga elé kitűzött célok és az adott körülmények új összehangolását, ha még lehet. Az érvek és ellenérvek magaszólongató felszólításokban, egyesszám második személyben mérkőznek egymással, csak a nyelvi formával keltve a magából kilépni tudás, a tárgyilagosság látszatát, de az igen erős indulati töltés még az élmény frisseségére mutat. Ezt a nyelvi formát, a megszólítást, egyébként is, korábbi verseiben főként, de később is, szívesen használja József Attila akkor, ha valami erős meggyőződésének akar hatásos érvényt szerezni. Ezzel a grammatikai megoldással a közvetlen hatni tudás legintenzívebb lehetősége áll rendelkezésére. A második személyben írt versek szinte mindegyike képzelt vita a megszólítottal, a feltételezett hallgatóval, akit körültekintően válogatott érvekkel akar meggyőzni igazáról. A legjobb eszköz, mellyel az értelmet kizárólagosan birtokába veheti a költői mondanivaló. Ezt a nyelvi formát agitációs verseiben, mint általános alanyt 26 használja, aki bárki lehet, minden olvasó külön megélheti azt az intimitást, amit a költő így megteremtett, s a meghitt körön kívül marad a világ, csak a kemény felszólító mondatok hullanak, s ami előbb még felhívó közvetlenségével ejtette meg az érzelmet, lassan kitölti az egész tudatot is. Ezt a formát választja itt is most már önmaga meggyőzésére az Eszmélet vázlataiban. A bárkivel helyettesíthető < második személyű általános alany helyébe belép önmaga. 0 az érvelő és hallgató. Míg az előbbiek lendületét a fokozatosan kibomló költői mondanivaló adja, itt a józan elmével keresett érvek intenzitását az élményekből fakadó ellenérvek súlya fokozza. Élsz, ahogy élsz s ezt te ne tudnád? Ez a fegyenc kor leigázhat de szabad leszel, ha belül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ. A valóság összefüggéseit tisztán látó korlátlan értelem harca ez a csalódásokkal terhes, érzékeny lélekkel. A külső és belső világ harmóniája megbomlott valahol; innen a belső vitát ered26 Mondd, mit érlel, Invokáció, Hetedik (1932.) Vigasz (1933.) A tőkések hasznáról (1934.) Világosítsd iöl. . (1936.)
