Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

BASCH LÓRÁNT: Egy Babits-vers keletkezéséről. A „Petőfi koszorúi"

az újpesti színházban „Petőfiről" címen, a Babits által legnagyobbra becsült akkori színművészeink : Jászai Mari és Odry Árpád szereplésével rendezett matinén.

5 A beszéd eredeti fogalmazványából úgy látom, hogy a költő annak írásakor még nem volt eltökélve, hogy verssel ünnepli meg a centenáriumot és arra sem gondolt még, hogy azzal fogja majd az előadást befejezni. Ezt számomra különösen is valószínűsíti az, hogy a beszéd szövegében utóbb törölte a „hivatalból" történő ünneplésre utaló passzust, ami nyilván erőtlenítette volna a „süket Hivatal koszorúit" emlegető versbeli szavak frappáns hatását. A beszéd felépítésében sem látom nyomát annak, hogy írás közben már érlelődött volna a vers a költőben. Az ünnepi beszéd korábbi keletkezését külső jelek is bizonyítják. Mind a bevezető, mind a befejező mondat, mellyel a verset a beszédhez kapcsolta, valamint az utólagos beszúrások és javítások, eltérően a beszéd vastag ceruzaírásától, ugyanazzal a vékonyvonalú és halvány ír ónnal íródtak, aminő a vers kéziratán látható. A vers közvetlen elindítója az a meghívás lehetett, melyet a centenáris ünneplésre, talán közreműködésre egy ifjúsági egyesülettől kapott. Ezt az arra feleletnek szánt üzenethői következtetem (ld. az első facsimilét). Az ellentétes ,,világnézet"-nek abból kitetsző feltételezéséből pedig azt, hogy a felkérés valamely, abban az időben dívó, bajtársi alakulattól eredhetett. Ez az üzenet így hangzott: Ezt üzenem: elég a frázisból! Ne csináljatok Petőfiből is frázist! Ha nem ismeritek, vagy nem akarjátok ismerni az igazi arcát: inkább ne is beszéljetek róla! És főleg: ne gondoljátok, hogy Petőfi úgy gondolkozott, mint ti! Vagy ha azt hiszitek, hogy az ő világnézete ma már nem igaz, vagy nein, aktuális: ne ünnepeljétek! Babits Mihály A költő ezt az üzenetet átadásra vagy elküldésre készítette. De úgy látszik, meggondolta, kiadja-e kezéből. Ehelyett az „.üzenet" hátlapján elkezdte a verset írni (ld. a második facsimilét) és azt folytatta az ötödik szakaszig. A végleges szöveget a negyedik és ötödik facsimilén láthatjuk. Üzenet és vers egyidejűségére mutatnak az előbbire irónnal jegyzett „Kelj magyar ifjúság" szavak, amely fordulat utóbb a vers ötödik szakaszában találta meg a helyét. Belső összefüggésüket pedig bizonyítja, hogy mind a kettőnek a Petőfi „igazi arcá"-nak eszméje az elindítója. Hogy az egész magyar ifjúsághoz szóljon és pedig versben — arra ösztönözhette a nagy példa, magának Petőfinek költeménye : A magyar ifjakhoz (1847-ből). Innét a mottó is és a Petőfi verséből átvett, továbbépített hasonlat az ifjúságról, mint a haza fáján viruló virágról. így lett a korholó — akikhez szólott, azoktól elforduló —, végső kihangzásában ünnepléstől eltiltó üzenetből az ifjúságot ünneplésre buzdító, benne reménykedő, magas-szárnyalású bizakodó vers. Ritka eset, hogy egy vers születését — tárgyi adat híján — keletkezése dokumentumainak összefüggéséből tudjuk megközelíteni. Mint említettem, a Nyugatban már napvilágot látott verset kapcsolta a költő befejezésül ünnepi beszédéhez egy mondattal, melyet már a nyomdából „gr" jelzéssel hozzá visszakerült vers-gépiratra írt. Címét a vers csak azon nyerte el. A beszéd első, tollal írott, próbálgatásából csak egy lap maradt meg, amelynek néhány mondatát felismerjük a későbbi fogalmazványban. E végleges kézirat (összesen 14 lap) két részből állítható össze: egy gépírásosból (amelyen a beszéd eredeti címe: Petőfi hírneve a törlés ellenére még kivehető)

6 ez az eredetileg ceruzával írott fogalmazvány 1—4. lapjainak átdolgozása — és annak folytatásaként egy ceruza kézírásosból, amelyet az 5. laptól kezdve a költő változatlanul hagyott meg. E kézirat, mint jeleztem, vastagabb irónnal készült, mint a rajta található, később rávezetett, halványabb módosítások, kiegészítések. A beszéd kéziratán számos húzás 5 Ld. az Újpesti Napló 1923. jan. 14-i számának híradását. * Érdekes, hogy a centenáriumkor Kosztolányit is Petőfi hírneve foglalkoztatta. A Nyugat egy későbbi számában (1923. I. 270.1.) a Figyelő rovatban A költői hírnév címen írt róla.