Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
SÁRA PÉTER: Gondolatok Ady történelemszemléletéről
redés, összeolvadás, amely még napjainkban is tart. És ez alól nem mentesítette a történelmi osztályt sem, hiszen többször kimutatta, hogy a nemesség és az arisztokrácia többsége sem volt magyar eredetű. Veszedelmesen ártalmasnak tartotta azokat a vad nacionalista nézeteket, amelyek a romantikusan elképzelt párducos honfoglaló magyarokat tették meg nemzeti ideálnak s így próbálták megrajzolni a magyarság karakter vonásait. Ezekkel a hazug, tudománytalan nézetekkel szemben többször hangoztatta, hogy ilyen magyarság nincs. „Magyarság régen nincs már, ami van, az csak pars negativa, mely avval különbözik a jól megrajzolódott fajtáktól, ami neki nincs. Egyetlenünk, ami a mienk és életjelünk volna, a nyelvünk is dadogó, megrekedt nyelv . . . Valamit már látok : ami magyarság van, az semmiképpen sem hasonlít az iskolai olvasókönyvekben föltálalt magyarsághoz . . ." 2e Adynak még ezek a nagyon keserű megjegyzései is elsősorban a magyarság lelki, szellemi erejére vonatkoznak, mert szerinte nem a fajiságban, hanem a nép kultúrájában fejeződik ki a nemzet. Bizonyára az sem véletlen, hogy Ady éppen azokat a városokat tartotta kultúrában a legerősebbeknek és a magyar jövő számára legbiztatóbbaknak, ahol jelentős asszimilálódás történt. ,, . . . néhány magyar város ígérete a jövendő magyar kultúrának s ebből a néhány városból lehet kultúrváros . . . Azokban a városokban látjuk az ígéretet valószínűbbnek, erősebbnek, hol a magyarságnak nagy harccal kellett magába olvasztania idegen elemeket. . . " 27 Ady csak akkor háborodott fel mélységesen, amikor azt tapasztalta, hogy a nem régi magyarok esztelen magyarkodó nacionalista nézeteikkel csak nehezítik a kibontakozást. Ilyenkor nem ismert kíméletet. Egyébként magyarnak tartott mindenkit, aki magyarnak vallotta magát és tenni akart valamit az új demokratikus Magyarországért. Kirabolt, szegény, kis magyar, Kitárul a felé karom, Kit magyarrá tett értelem, Parancs, sors, szándék, alkalom. Magyar Sors jósoltat velem: Grófok nem jöhetnek velem, Egy-két harcot most már állunk, De új értelem, új magyarság Lesz most már minálunk. (A tavalyi cselédekhez) Mindezek azonban nem jelentik azt, hogy magát a költőt ne kísértette volna az ősi magyarság mítosza. A keleti, „turáni" eredet romantikája az ő fantizáját is foglalkoztatta. Elmaradottságunk okait próbálta keresni maga is a keleti eredet sajátosságaiban. Gondolt arra, hátha a „lomha, keleti vér" okozta elmaradásunkat. A történelem tényeiből azonban világosan megértette, hogy nem ez, de még csak nem is a „rossz vérkeveredés", sőt még az ország rossz földrajzi helyzete sem lehet döntő tényezője az elmaradásnak, hanem az igazi okot a magyar társadalmi viszonyok fejletlenségében kell elsősorban keresni. A magyarság nemzeti mibenlétének megítélésénél a magyar kultúrához való tartozást tartotta döntő fontosságú kérdésnek. Ezen az alapon tudott mindenkit elfogadni magyarnak, aki a magyar kultúra talaján áll és munkálkodik a nemzeti kultúra előbbre jutásán. így, természetesen azt is észre kellett vennie, hogy a nemzeti kultúra kibontakozását azok akadályozzák leginkább, akik a történelemre hivatkozva saját érdekükben védik az ország feudális jeUegú, 26 Korrobori — Nyugat 1924. I. 27 A kultúra ígéretei — Nagyváradi Napló 1902. júl. 25.
