Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

KERESZTURY DEZSŐ: Batsányi János (Kiállítási megnyitóbeszéd)

ránkmaradt művei azt bizonyítják, bogy amit munkába vett, azt igen gondos alapossággal és bíráló szellemmel, biztos minőségérzékkel és következetes szívóssággal dolgozta ki. Az egész világot megújító korban e nagy változást elősegítő igazságokat kereste : most előkerült német nyelvű röpiratában, egy, az élet tapasztalataiban megedzett éles elme s biztos ítéletű szellem tekint körül a súlyos viharfellegek alatt is messzire tágult európai horizonton. De nem ez volt Batsányi géniuszának utolsó fellobogása. Linzi magányában nagyon is befelé fordult ugyan, múhelygondja is pontoskodó lett s a sérelmek serege vitairataiban sokszor igazságtalanná tette. De a hagyatékából előkerült Esztétikai dolgozatokban újra felcikáznak a ,,látó" fényes villámai. Ezek az írások érthető egyenetlenségeikkel is a kor filozófiai eszmélkedésének legjobb szintjén mozognak, a magyar esztétikai irodalomnak — sajnos ma sem eléggé megbecsült — elsőrangú értékei közé tartoznak. Ezekben fogalmazta meg legnagyobb igénnyel, a családfáját Prométheuszig visszavezető, az emberiségnek az igazság tüzét lehozó s magát az igazság szolgálatában fáklyaként elégető költő-próféta hivatástudatát. Magyarországon ő először: Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila előtt! Értékelése közben nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy életműve csonka, pályája töredékes: életének legtermékenyebb éveiben iszonyatos közegellenállással szemben, fojtogató félelem szorításában, először csak belső s aztán valóságos emigrációban, végül számkivetésben kellett munkálkodnia. Olyan életreszóló nagy vállalkozásainak, mint a magyar Ossziánnak, a magyar nyelv szerves megújításának, a szétszórtságában szétforgácsolódó magyar irodalom egybeszervezésének, s annyi másnak nyomait úgy kell rekonstruálnunk, mint Árpád-kori székesegyházaink alapfalait. Igen lényeges munkáival úgy vagyunk, mint Mikes leveleivel : tudjuk, mikor keletkeztek, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy csak sokkal később kerültek bele — már csak mint történelmi ereklyék — irodalmunk kincsesházába. Ezért is nehéz őket a fejlődés menetében megnyugtató módon elhelyezni: egy részük erélyesen befolyásolta, más részük csupán hordozta-tükröztette a fejlődés változásait. Azok, akik a megújuló magyar irodalom első fejezetét iskolák csatarendjét formálva követve írták s írják meg, Batsányit nem igen tudják hova besorolni. Ő valóban ezen a téren is ,,az egész áttekintésére" vágyott. De nem lebegett a küzdő felek fölött, hanem a küzdelem részeseként akarta létrehozni az akkor — aktív ifjúsága idején — politikai téren is annyira szükséges érdekegyesítést. Művének látszólagos ellentmondásait csökkenti, ha meggondoljuk: nyolcvankét évig élt s oly korban, amelyben új világ született a régi helyén. Nem egy stílusfordulót élt át, hanem legalább hármat : első munkája egy feudális szellemű, barokk stílusú jezsuita buzdító irat átdolgozása, utolsó munkáit a magyar romantika leghaladóbb szellemei érezhették volna magukénak. Költészetében s prózai írásaiban rendkívül érdekesen — bár rendkívül kiegyenlítetlenül is — vegyülnek ezeknek a nagyon elkülönülő, sőt ellentmondó stílusoknak elemei; ebben a tekintetben is igen fontos emlékei tehát irodalmunk történetének. A magyar felvilágosodás legjelentékenyebb szellemei közt a helye. Néhány jelentős, sajátos egésszé ötvöződött műve kilép a történelmi dokumentumok közül: ma is élő, elgyönyörködtető és sugalló érték. S élő érték főként jellemének, hűségének, igazságszeretetének, az emberiség haladásába vetett hitének s a közérdekért való állhatatos munkálkodásának példázatos szépsége.