Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

LENGYEL DÉNES: Jókai népmeséi és anekdotái

föl. Az előadási, öltöztetési modor annyira hatalmába álljon, hogy ha valamely mesének puszta vázát kapná, képes legyen azt olyanná tenni, mintha a legjobb mesemondó ajakáról vette volna."

8 Arany arra is rámutat, hogy a gyűjtő okoskodásával teheti tönkre a szöveget. A jó gyűjtőnek nem lehet célja, hogy a naiv mesét indokolja vagy éppen irodalmi színnel vonja be. A mese megköltése nem feladata, s az anyagon nem is szabad változtatnia. De az elmondásban már van szabadsága, s ennek mértékét az szabja meg, ami az élőszóval előadó mesemondókat is szabályozza: a nép ízlése. Végül a gyűjtő feladatát így foglalja össze: „Feladata az, hogy tartalom és alak tekintetében minél hívebb lenyomatát eszközölje a szövegnek, amint azt egy kitűnő mesemondó szájjal előadná." Vizsgáljuk meg a fentiek alapján Jókai gyűjtési módszereit! Jókai gyűjtőmunkája rendkívül változatos. Más módon gyűjtötte a meséket és az anekdotákat, sőt az utóbbiak gyűjtésében kétféle eljárást is alkalmazott. A népmeséket minden valószínűség szerint gyermekkori emlékei alapján írta. Erre mutatnak visszaemlékezései, melyekben apjának mesemondásáról ír. Egyik visszaemlékezésében ezt olvassuk apjáról: „Neki is voltak költői, művészi hajlamai. . . s a milyen szépeket tudott nekem mesélni a »Szalonna varrol« — »Csaloka Peterrol« — a »farkas komarol« — meg a »jövendomondo ciganyasszony«- ról az insurrectio alatt!"

9 Gyűjtőútjain láthatólag nem foglalkozott mesékkel, legalábbis az eddig feltalált noteszokban ennek nincsen nyoma. A gyermekkori élmény jelentős forrás lehet, mert a mesét rendszerint többszöri elmondás után, változatlan szöveggel rögzíti a hallgató. Van ebben a gyűjtési módban olyan megragadó, élményi jelleg is, melyet a későbbi, felnőttkori gyűjtés már ritkán nyújt. Jókai gyűjtése ebből a szempontból is érdekes, de nem egészen magában álló jelenség. Közel áll hozzá Benedek Elek gyermekkori élménye, melyre így emlékezik vissza Édes anyaföldem! című könyvében, első mesemondójáról írva: „És az első mese után kisírtam-könyörögtem belőle a másodikat, harmadikat, a negyediket — aztán a jó Isten tudja, hányadikat —, nem volt többé nyugodalma tőlem. Hol tanulta tengersokaságát a kacagtató, a hátborzongató, lélegzetfojtogató meséknek ez a lányka? Sem apja, sem anyja nem volt mesemondó. Nyilván fonó- s kukoricafosztó estéken szedte föl, s mondta tovább tódítva, cifrázva, én meg nyeltem magamba tátott szájjal, kipirult arccal, lázban égő szemmel, s végére ha ért egynek, rángattam a szoknyáját: tovább, tovább, még egyet, no, még egyet! Emlékszem, világosan emlékszem, sok-sok este sírva bújtam karikás ágyacskámba, mert nem hívták át Rigó Anist — ő volt az én mesemondóm . . ."

10 Az anekdoták egy részét a kor legszokásosabb módszerével gyűjtötte: noteszeibe feljegyezte. Ezek a feljegyzések rendkívül változatosak. Olykor csak egy cím, máskor néhány összefüggéstelennek látszó mondat, utaló szócsoport található a noteszokban. Arra is van eset, hogy egy néhány szóból álló cím hosszú anekdota sorozatot indít el, tehát emlékeztetője egy terjedelmes beszélgetésnek. A rendkívül gazdag anyagból, melyet a Jókai kritikai kiadás megfelelő kötete hivatott bemutatni, néhány példát mutatunk ízelítőül. A XIII. notesz 43. lapján (verso) 105. számon ilyen bejegyzést találunk: "A matyó távollétében megházasodik." Elég különös cím, ennél több emlékeztetője nincs is 8 Arany János Összes prózai művei és műfordításai. Bp. é. n. 566.1. 9 A Jókai-jubileum és a Nemzeti Díszkiadás története. Bp. 1898. 124. 1. 18 BENE DK K ELEK: Édes anyaföldem! Bp. 1959. 70. 1. JÓKAI-ADOMÁK AZ ÜSTÖKÖS 1859. ÁPB. 2-1 SZÁMÁBAN