Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

MÓRICZ VIRÁG: Móricz Zsigmond, a „Nyugat” új szerkesztője

Kiszámította, hogy ezek szerint az adminisztráció 474 példánynak egész évi, negyven pengős előfizetési díjába kerül. Ez nagyon drága, de ezt a kiadóhivatalnak meg kell keresni : azonnal körlevelet fogalmazott, hogy ,,A jövőben a Nyugat kiadóhivatala az előfizetőkkel közvetlen, mint baráti összeköttetést óhajt fenntartani." Minden könyv — kotta — színház — hangverseny — tárlat — előadás jegyigényét, kedvezményes áron és költségmentesen, készségesen teljesíti. Az ijedt kiadóhivatalnak megmagyarázta, hogy az ábrándos bús szegénységnek vége, vidám, eredményes munka következik. Nem kell félni, átmennek az Athenaeum házába, és az csak természetes, hogy a kiadójuk minden könyvéből 15—20—25 százalék kedvezményt ad a Nyugat olvasóinak. Ugyanezt kell a többi kiadónál és kultúrüzemnél elérni. A körlevelet nyomja az Athenaeum. „Rajta lehet a reklámja. A kiadónak érdeke !" Levelet írt az Athenaeumnak, melyben kért 10 000 pengős nyomdai hitelt, kétszobás irodát, reklámnyomtatványokat és költségvetést a Nyugatra. Hanem az Athenaeum jobban tudta, miféle üzlet ez. Tíz nap múlva apám — egy másik onnan ért sérelemre válaszolva — hosszú levelében így tért ki erre : . . . sajnos ti nem ismertétek fel rögtön, mit jelent ez a folyóirat egy kiadóvállalatnak. Annyira nem ismertétek fel, hogy bizony még arra se méltattatok, hogy egy kétsoros levélben vagy egy telefonüzenetben arra méltattatok volna, hogy megmondjátok, hogy nem reflektáltok rá. De én nem panaszkodom s nem érzékenykedem, mert ha meglesz a lapban az aktivitás s az üzleti érték, bizonyosan meg fog jönni a ti rokonszenvetek is. Aktivitás már volt. És ha őt valami élet, mozgás, lendület elkapta, akkor olyan „akadémikus dolgokkal", mint üzleti kockázat, nem tudott foglalkozni. A Légy jó mindhalálig frenetikus sikere mellett, úgy gondolta, ezt megengedheti magának. Feltérképezte az egész magyar írótársadalmat. Listába szedte a költőket, írókat, kritikusokat, esszéistákat, történettudósokat. Számba vette először is a már ismerős és szeretett felvidékieket, aztán az erdélyieket és jugoszláviaiakat. A Pannonia-asztal, a nyomorú Ilka utcai szerkesztőség, a Fővám téri Móricz-lakás hemzsegett a munkatárs-jelöltektől. Levelek repültek íróknak és azoknak, akik majd az írást olvassák el. Meglevő levélmásolatai és az érkezett válaszok szerint ezeknek írt az első lendületben : Krúdy Gyula, Kassák Lajos, Győri Dezső Rimaszombat ; Ignotus Wien ; Ravasz László, Ady Lajos Debrecen ; Szent-Ivány József Beje Szlovenszkó; Szudy Elemér, a miniszterelnökség sajtófőnöke, Dzurányi László, a Prágai Magyar Hírlap főszerkesztője ; Blockner hirdetési iroda ; Bíró Lajos Berlin; Farkas Gyula professzor Berlin ; Pintér Jenő ; Makkai János ref. püspök Kolozsvár ; Baltazár debreceni ref. püspök ; Hevesi Simon főrabbi ; Klébelsberg Kunó kultuszminiszter ; Sebesi Ernő eperjesi író ; Kuncz Aladár Kolozsvár ; Szalatnai Rezső Pozsony ; Gara László Párizs ; dr. Sulyok István Kolozsvár ; Szentimrei Jenő Kolozsvár ; Sásdi Sándor Pécs ; Kellermenn Arnold állatorvos Kecskemét ; Tamás Mihály Beregszász ; Tábori Terka Athén ; Renaissance kultúrcgylet Kassa ; Oláh Gábor Debrecen ; Féja Géza Esztergomtábor ; Imre Sándor professzor Szeged ; Marjalaki Kiss Lajos Miskolc ; Tarnai Ernő színigazgató Szeged ; Ungár Ernő könyvkereskedő Eperjes ; — és még néhány, részben a levelezés folytatása, részben a Nyugat szempontjából kevésbé fontos név. Többségük december 12-ig kelt. Lapjának első számában „Űj magyar optimizmus"-t hirdetett, de minden levelében megírta, hogy „átvettem a Nyugatot, s abban meg akarom csinálni azt a szimbolikus koncentrációt, amit csak az irodalomban lehet : az egész magyar irodalom egyesítését". Ezzel az ígérettel akart betörni az áthatolhatatlan falon a kultúrát ellenőrző, diktáló és akadályozó gócokba. Hatszáz előfizető — mit lehet itt remélni? Arról álmodni sem érdemes, hogy a példányonként kétpengős lapot a széles tömeg olvassa,