Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)
SZAUDER JÓZSEF: Kölcsey ismeretlen kéziratai
szerű filozófiatörténet tehát sokat elárul Kölcsey önálló gondolkozásáról, amely e jegyzetek (s az időben mindjárt rájuk következők) fényében az akkori Magyarország legkorszerűbb s legmagasabb szintű, mélységesen európai és haladó filozófiájaként tűnik fel. Magyar földön Kölcsey az első igazi, tudományos módszerekkel dolgozó, magasszintű filozófiatörténész. A Système de la Nature kéziratának időköre 1809. augusztus 10. és 1809. december közé esik ; a Második Jegyző Könyv görög filozófiatörténeti kézirata 1809 márciusa s 1810 eleje között készült el ; az V. Jegyzőkönyv bejegyzése a Système de la Nature szerzőjéről pedig 1810. február 4-érŐl keltezett : a tartalmilag, szemléletileg oly rokon szövegek mind 1809 tavasza és 1810 legeleje között készültek. 1810 márciusáig is tart, ]ényegében véve, Kölcsey materializmusa. Minderre eddig egyáltalán nem lehetett következtetni az egykorú levelek célzásaiból. Arra sem, hogyan fordul át, fokozatosan, Kölcsey idealisztikus irányba. Az 1809. december 8-i levél célzásai mögött azonban ma már a megírt tanulmány anyagot is látjuk : a Regnard-versekre s Lapponiára tett utalások mögött az a Jegyzések a' Lapponokról című, hat lapra terjedő kivonata áll, mely az V. Jegyzőkönyv 12b—15a lapján olvasható, s amely sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint amennyivel az extr actus puszta ténye. A levélben csak ennyi áll : ,,Je laissai couler ces vers d'une veine qui avait été longtemps stérile, mint Regnard szóll az ő Lappoméban készült, nem derék verseiről." E nagyon egyszerű, költészeti jellegű utalás hátterében Regnard költészetével s prózájával való beható, személyes érdekű foglalkozása húzódik meg, mely a levél tanúsága szerint 1809 utolsó hónapjában is folyt már, de — az V. Jegyzőkönyv bizonyság rá — 1810 első napjaira is átterjedt. Regnard lappföldi útleírásának kivonata mellett ugyanis az 1810. január 1—3., Debrecen keltezés áll. S ez a Regnard-stúdium nemcsak azt érteti meg velünk, hogyan hasonlítja Kölcsey — rejtett-gúnyoros célzással — saját debreceni időszakának steril vénáját a lapp földön elapadó költészetéhez, hanem azt is, hogy milyen új, majd csak hosszú évek múltán kibontakozó gondolatainak csírája született meg ezeken a lapokon. Mert a lappok babonáiról és mágikus szokásairól írva Regnard után tulajdonképpen azoknak a tanulmányoknak jellegzetesen romantikus problémakörét anticipálja, amelyeket az 1820-as években fog megírni a mesmerizmusról s a magnetizmusról. Ha még oly racionalista fölénnyel tekint is alá — 1810 legelején — a lappok mágikus istenhitére, a vallás kritikája már bensőségesen érdekli. Erre vallanak különben az V. Jegyzőkönyvnek az expiatiókról (orákulumokról, misztériumokról) készült jegyzetei is. Az említett 1809. december 8-i s Debrecenből kelt levélben terjedelmesen fejtegetőzik Kölcsey a magyar nyelv határozott névelőjéről, mint amelynek elhagyásával tömörebbé s szebbé lehet tenni a költői stílust. „Nekem a minap Debrecenben azt lobbantották szememre, hogy az artikulust sok helytt igazságtalanul hagyom el. . . Azt a TTes Ur mindennél jobban tudja, mely unalmas az a sok artikulus ..." Eljárását számos klasszikus idézettel igazolja. Az V. Jegyzőkönyv pár lapnyi terjedelemben ugyanezt az érvelést tartalmazza (A' Magyarok' Articulusáról eggy kis jegyzés) 1809. november 22-i dátummal, ami azt bizonyítja, hogy Kölcsey előbb és spontánul kezdett elgondolkozni a névelő elhagyásával elérhető költői szépségről, mint azt Kazinczyval közölte. Ilyen és ehhez hasonló stilisztikai töprengései a nyelvújítás harcaira belsőleg felkészülő tudatos költőt állítják elénk. Az 1809. december 8-i s még Debrecenből kelt levél célzásai tehát a valamivel előbb vagy egy kevéssel később készült, s az V. Jegyzőkönyvben foglalt excerptumok. anyaggyűjtések, tudománytörténeti hátterében válnak teljes értékűekké. Kölcsey érzelmi-értelmi fejlődésének összetett és több irányban is előre mutató tartalmát téve világossá 1810 legelején.
