Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

LENGYEL DÉNES: Jókai és az 1875-ös fúzió

vezére a legfelsőbb helyen tolmácsolt, a párt egyetemleg elvállalhatja a szavatosságot". A Hon olvasói jól emlékeznek még azokra a vitákra, amelyekről a lap 1873. évfolyama számolt be. Ezek elsősorban arra vonatkoztak, hogy a párt a királlyal és a kormánnyal szemben foglaljon-e határozottan állást vagy sem. Csávolszky néhány képviselőtársával már 1873. november 7-én azt kívánta, hogy a balközéppárt szögezze le „miszerint addig kormányra nem lép, míg a fejedelem beleegyezését nem bírja aziránt, hogy elveit kifejező törvényjavaslatai szentesíttetnek . . .". Ekkor éppen Jókai védelmezte Tisza álláspontját, mely szerint ilyen határozatra nincsen szükség. Jókai azzal érvelt, hogy a javaslat ,,az alkotmányosság fogalmaival nem egyezik". Ezt úgy értette, hogy őfelsége maga nem dönthetne a kérdésben. Jókai már ekkor látta Tisza javaslatának támadható pontjait. Ezeket a hibákat mint a szélsőbal és a Deák-párt támadási lehetőségeit mutatja be : „Alulról a szélsőbal fogja azzal gyanúsítani a pártot, hogy az kész elvei egy részét bizonytalan időkig elnapolni, míg a kormány azt fogja belőle insinualni az uralkodónak, hogy a baloldal csak azért akar befolyáshoz jutni, hogy azt a baloldali elvek teljes érvényre juttatására használja fel". De emlékeznek a lap olvasói arra is, hogy a Grladstone-kormány bukását elemezve A Hon cikkírója a balközép lehetőségeire világít rá. Többek között ezt írja : ,,Az uralkodóhoz vezető útnak minden alkotmányos párt előtt feltétlenül nyitva kell állnia. És amily vétkes az a párt, mely előítéletek által elzárni igyekszik azt másoktól, éppoly hibás az a párt, mely elveit hátsó ajtókon akarja bejuttatni . . . Alkotmányos többség és kormányzási tehetség kell, ez a kormányképesség és semmi más." (A Hon, 1873. október 8.) Maga Jókai szinte előre látja a jövőt 1873-ban, s mintegy programot ad Tiszának arra az esetre, ha őfelsége kormányalakítással bízná meg. Jókai abból indul ki, hogy a kormánypárt helytelenül vádolja azzal a balközépet, hogy csak elvfeladással juthat hatalomhoz. Ez nem így van : a király bárkit meghívhat az államférfiak közül, s az mondja meg őfelségének, hogy milyen elvek szerint hajlandó kormányozni. A 75-ös valóságos helyzetben már naivnak hatnak Jókai 1873. október 3-án írt sorai : „Amidőn azonban bármelyik párt vezérférfia új kormány alakítására vállalkozik, egyúttal őszintén és híven elmondja az uralkodónak, hogy minő elvek szerint akarja és hiszi az ország jólétét, véd erejét megszilárdíthatónak, oly módon, hogy rendszere számára az ország többségét becsületes úton megnyerhesse? Bárki is csak akkor vállalhat kormányt, ha ez elvek jósága iránt az uralkodót felvilágosíthatta s azok számára jóváhagyását megnyerhette ... Az ezen elvek keresztülviteléhez szükséges tér azonban már a parlament s az eszköz a parlamenti többség." (A Hon) Jókai cikke elárulja, hogy ő eredetileg a balközép elveinek érvényesítését várta Tiszától, s csak lépésről lépésre sodródott egyre jobban a mélység felé. A fenti cikk arról tanúskodik, hogy Jókai erős közvéleményt teremtve, magát a királyt is meg akarta győzni arról, hogy a kiegyezésből engednie kell. Csak a gazdasági válság erősödése, a Deák-párt ellenállása és a balközép bomlása okozhatta, hogy 1875 februárjában már csak általánosságokat írt, s a király bölcsességét tekintette a remény legfőbb forrásának. Jókai irodalmi és politikai szereplését ekkor széleskörű közönség méltányolta. A fúzió előkészítését nem rótták fel bűnéül. Erre mutat az az ünneplés is, melyben 50. születése napján részesítik. Ebben az egyetemi ifjúság éppen úgy részt vesz, mint a Nemzeti Színház, a Nemzeti Dalkör és a Hungária vendéglő bankettjének mintegy háromszáz vendége. Végre megoldódik a belpolitikai válság : a király Wenckheim Bélát nevezi ki miniszterelnöknek, s a kormányban Tisza Kálmán belügyminiszteri tárcát kap. A bal-