Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

LENGYEL DÉNES: Jókai és az 1875-ös fúzió

juk ki : „Szükséges, hogy Európa közepén egy olyan konszolidált állam létezzék, aminő az Osztrák-Magyar Monarchia ... A Lajtán innen s a Lajtán túl államilag kormányozni az egyik részen a német, másik részen a magyar faj hivatott . . . Európa keletén apró nemzetiségi államok felállítása lehetetlen ; csupán históriai államok lehetségesek". Ezek a mondatok megerősítik Jókait eredeti tervében : a fúzió megteremtésében. Ha Bismarck külpolitikai szempontból támogatja a monarchiát, akkor a 67-es álláspont igazolódik. Másfelől az a faji tanítás, amely a német, illetőleg a magyar faj elsőrendűségét hirdeti, Jókait minden szabadelvíísége ellenére befolyásolhatta. A kisebbségi kérdés megoldását ekkor legfeljebb Kossuth konföderációs terve alapján lehetett volna elképzelni, de ezt ebben a nyilatkozatban egy határozott mondat illuzórikussá tette. Ilyen módon Bismarck személyes hatása, nyilatkozata és hatalmi súlya Jókait csak megerősíthette abban a hitben, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiának van jövője. A kormánypárt nem akarja megérteni a balközép javaslatait. Tehetetlen politikusaival tovább folytatja eredménytelen munkáját, és a hatalmat nem osztja meg senkivel. Űgy látszik, mintha arra törekednének, hogy Ghyczy példájára néhány tehetséges ellenzékit átcsábítsanak s ilyen módon erősítsék a kormányt. Legalább erre mutat egy névtelen cikk, amely A Hon 1874. július 26-i számában jelent meg. A cikk írója kifejti, hogy kár volt Ghyczynek a kormány segítségére sietnie. Az ő átcsábítása a kormány fogása volt csupán : „. . . E lépre a középpárt ráment ; sőt adott a jobboldalnak egy oly államférfit, kinek országos befolyása mindenkiben reményt keltett, és akinek kormányba lépése nélkül a, jobboldal már képtelen volt csak hetekig is élő kormányt alakítani". A Hon 1874. augusztus 29-i vezércikke (névtelenül) már teljes megalkuvást tartalmaz. „A dualizmus és az ellenzék" írója világosan látja, hogy a bihari pontok alapján a balközéppárt nem lehet kormányképes. Ezért nagy lépést tesz előre : lényegében a fúzió lehetőségét biztosítja a maga jogfeladásával. Ezt olvassuk a cikkben : „Mi a dualizmust azért tartjuk védelmezendőnek és szükségesnek : mert 1. törvény, 2. jövőnk biztosítéka. Mint törvényt, tiszteljük mostani alakjában, és a jövőre nézve is csak alakját, módozatait akarjuk megváltoztatni, nem magát a dualizmust : mert csak így látjuk biztosítva a monarchiát és a monarchiában hazánkat". Ez a cikk már sokat elmond abból, amit a jól előkészített közönségnek Tisza jóval később elő fog adni. S itt éppen az előkészítésről van szó : Jókai politikai és irodalmi tevékenységével nagymértékben megkönnyítette a balközép számára a fúzió megteremtését. Másfelől Jókai elszakítja azokat a szálakat, amelyek az ellenzéki pártokat egymáshoz fűzik. A Hon 1874. szeptember 16-i számában válaszol Kossuth javaslatára, amely az ellenzéki pártok tömörítésének megoldását célozza. Jókai ügyesen forgatja a fegyvert, ismeri Kossuth befolyásának nagyságát és személy szerint is tiszteli őt. Ezért olyan érvet fordít vele szembe, amely kettejük egy régi beszélgetését eleveníti fel, tehát saját szavaival iparkodik Kossuthot cáfolni. Jókai felemás módon azt mondja, hogy a balközép is kívánja az ellenzéki pártok egyesülését, „de azért mégis különbözünk céljainkban és eszközeinkben". Miben áll a különbség? Erre a kérdésre Jókai így fogalmazza meg a választ : „Mi nemcsak önállást akarunk, de a fokozatos haladásért még a mostani alapon is küzdünk — állami erősbülésünk és hitelünk érdekében, amit semmiféle tekintetnek fel nem áldozunk". Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy készek a nemzeti függetlenség „átmeneti" feláldozásával részt venni a kormány gazdaságpolitikájának megmentésében. Erre mutat Jókai ..Még egyszer az adófelemelés kérdéséről" című vezércikke is. (A Hon 1874. szeptember 2.) Ebben határozottan rámutat, hogy a gazdasági problémákat csak teljes megújulás útján