Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)
BARÓTI DEZSŐ: Bevezetés Juhász Gyula Anna-verseihez
amelyet a romantika idején a „végzet asszonyá"-nak, a század elején divának, majd később vampnak neveztek, s amelyet ekkor a színpad mellett már a diadalmas útjára elindult film is népszerűsíteni kezdett, de amelynek már a filmet megelőzően hosszú előtörténete volt. 16 Ez a nőtípus az erotika hideg, számító, démoni papnője, a hetérák modern utóda, akiknek természetét leginkább csak a polgári házasságba belehidegült asszonyokhoz viszonyítva lehet meghatározni. Rendszerint elegáns kurtizán, mint Vajda Ginája, esetleg színésznő, akinek a kulisszák világának szabadabb erkölcsei a szokásosnál nagyobb szabadságot engedtek meg, de bárki is legyen (a típusnak számtalan variációja van), valamiképp mindig a polgári társadalom perifériáján áll, esetleg vakmerő lázadója, s ilyenkor démoni jellege kivételesen őszinte szerelemmel párosul, mint Musset és Chopin e típushoz sokban közelálló, bár individuális esetet jelentő ,,végzeté"-nél, George Sandnál, vagy az egyéni vonásokban szintén bővelkedő Lédánál. A végzet démoni asszonyainak tipikus vagy sajátos inkarnációi mind a polgári puritanizmusból születtek meg, s főképp ott szaporodtak el, ahol a hagyományos erkölcs szigorúsága még a házasságon belül is kordában tartotta a természetes ösztönöket. A testi-lelki szerelem megvalósítása azonban még akkor sem hozza magával szükségképp a végzet, a tragikum érzetét, ha a polgári konvenciókkal szakító, illegális szerelemről van szó : nem minden szerető ,, femme fatale". Hogy azzá váljék, a férfi valamilyen lelkiismeretfurdalására van szükség, ami egyrészt nem eléggé leküzdött puritán rögzítődésekben gyökerezik (ilyesmit a protestáns hagyományokból csak nehezen kinőtt Adynál is bőségesen találunk), másrészt pedig abban, hogy az érdekházasságok sivár talaján tengődő polgári szerelem érzelmi és fizikai hidegségétől való megszabadulás kivételesen szerencsés esetektől eltekintve leginkább csak az érzékek irányában történhetett. Egy ilyen szerelem viszont már csak azért is végzetesnek tűnhetett fel, mert míg a férfi számára egyrészről a testnek nehezen feloldható rabságát jelentette, a nő legtöbbször még akkor sem válhatott a férfi egyenrangú társává, sorsának elválaszthatatlan alkatrészévé, ha kivételesen az akart lenni. Ebben az összefüggésben idézhetjük Hatvány Lajos finom megfigyelését arról az Adyról, aki „elfogadja ugyan az asszonyi odaadást, de nem elégül ki általa és benne, s aki bőszül támad neki a szerető asszonynak, amiért hús-vér földi teremtmény ..." (Mi talán csak azt tennénk hozzá, hogy amiért csak hús-vér földi teremtmény.) „Ady egészséges ihlete — folytatja Hatvány — a holnapba veszett fiatal ábrándon keresztül minden má-nak áldott férfi adománya, a szerelemmel szeretett hitves felé visz." 17 Előbb azonban Ady is megjárta a végzetes csókot adó Mihályi Rozálok, a Léda-típusú végzet-asszonyok, tehát elegáns vagy kevésbé elegáns vampok világát, s ez szinte szükségszerű volt : a nő, akinek a kapitalista társadalomban elfoglalt helyzete nálunk is alig különbözött a proletárok vagy a gyarmati népek sorsától, érzelmei szabadságát csak akkor kezdhette megvalósítani, amikor gazdasági vonatkozásban is függetlenné vált. Nem véletlen, hogy a férfiak játékszeréből egyenrangú társsá nőtt asszonyok egyre általánosabb megjelenésével a „femme fatale", ha nem is tűnt el egészen, egyre inkább a múlt öröksége. Űgy látszik, szerepe az utolsó szóhoz közeledik, ez a szerep azonban, bár a női nem évezredes szabadságharcának a mocsárból felfakadó orchideához hasonló, eleve hervadásra ítélt termése volt, az érzelmek történetének nem jelentéktelen állomását képviselte. Ezek után tovább, sőt mindvégig azt kell kérdeznünk, hogy vajon mi sodorhatta Juhász Gyulát ehhez a kis vidéki démon-jelölthöz, akivel ha rajongása nem marad annyira végzetesen egyoldalú, esetleg Heinrich Mann „Professor Unrat"-jának valamilyen magyar változatát ismételhette volna meg. 10 GAUTIER, CLAUDE : Pavane pour la vamp défunte. („Cinéma 62." 1962 : 1.) 17 HATVÁNY LAJOS : Ady világa. A szerelem könyve. Ujabb kiadása a szerző „Ady" c. gyűjteményének, n. kötetében. Budapest, 1959.
