Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

BARÓTI DEZSŐ: Bevezetés Juhász Gyula Anna-verseihez

geit. És épp akkor lett kispap, amikor a diákszerelem kora szokott elkövetkezni, s bár egy év múlva csalódottan tért haza, a szüzességi fogadalom irányába tett komor kirándulás még magányosabb koravénné tette. Feltörő vágyai rendszerint a lemondás mélabús hangulatában olvadnak szét. (Dal a rózsákról, Minek szaladtok el'Egy régi nőnek stb.) Érzelmi életének fejlődését alighanem otthonról hozott komor emlékei is nagymértékben akadályozták. Ezt az otthont egyébként sem szabadna oly mértékben glorifikálni, amint újabban a család 48-as hagyományaira, Kossuth-kultuszára való hivatkozással szokásos. Valójában nyomott, kispolgári világ ez, ahol inkább egy életre szóló neuraszténiát, mint bármilyen emberi felszabadulást lehetett szerezni, sőt úgy látszik, hogy a keresztény aszkézis felé is a halott apa emlékének és a vallásban vigaszt kereső anyának árnyékában fordul. Mindenesetre jellemző, hogy az édesanya képével kapcsolatban már egyik korai versében is a ,.mártíromság pálmaágá"-nak, a ..szenvedő Madonná"-nak vallásos képzetei jutnak eszébe. Az erotika megnyilatkozásait bűnnek tartó katolikus gyermekszoba s a beteg apa talán önmagában is magyarázatot ad arra, hogy verseiben a szerelmet, saját hangjának megtalálása után is jórészt csak valamiképp veszedelmet hozó, végzetes, vagy éppenséggel tragikus emberi megnyilatkozásnak hajlamos tekinteni. Ilyen pl. az ismert népballada halovány utánérzését adó Fehér Anna, egy megesett leány öngyilkosságáról szóló Regény, továbbá a halott menyasszonyt elsirató Florica, vagy haláltánc-énekek hangulatát a női szépségre is rákomorító, villoni inspirációjú Ódon ballada, amelyet az ifjú Tóth Árpád annyira szeretett. A szerelem és a halál szinte egyet jelentenek már számára, Eros és Thanatos ölelkezik ezekben a test szépségét csak holtraváltan felidéző versekben, de máskor is leginkább csak a lemondásról (Áloé), be nem teljesült szerelemről (Aváradi püspök lánya) beszél, még Vénusz, az ősi szerelemjelkép is csak márványhidegséggel, csonkán kerül Juhász Gyula egyik ifjúkori szerelme