Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

PÓR ANNA: Ludas Matyi százéves útja a népmesétől a színpadig

A jobbágyok panasza így szól : Péter : Robotom rég kiszolgáltam, Mégis legelőbb kiálltam Istók : Péter bátya sok ami sok Úgy hajtanak a táltosok Mind : Régi idő elmúlt már Mikor itt volt a tatár Az kínzá így rabjait Szegény hazánk fiait (II. felv. 12. jel.) Ezt a népi szellemű jelenetet a cenzúra kihúzta, holott a későbbiekben úgyis kiderül, hogy Balog István az úr és jobbágy viszonyát önmagában véve természetesnek tartja, csupán a kegyetlenkedést hibáztatja. Péter, a jobbágy a 13. jelenetben ugyanis már így nyilatkozik meg : Amivel tartozom, örömmel teljesítem. Földesuramnak engedelmességgel tartozom, az ellen nem is vétek. Ha pedig ő visszaél hatalmával, feleljen maga az előtt, ki neki a hatalmat adta. Az utolsó mondatot azonban a cenzúra itt is kihúzta, úgy látszik, lázítónak tűnhetett fel. Ennek a jelenetnek a megfelelőjében Móricz viszont Balog patriarchális felfogásával ellentétben határozott véleményt nyilvánít a feudális rendszerről. Előbb Döbrögit halljuk, aki elmondja, hogy a szép, gondozott erdőbe ,,a jobbágynak imádkozni sem szabad bejárni". Matyi viszont arról beszél, hogy másutt, a haladottabb országokban nem hajtják már robotra a jobbágyot, hanem tisztességesen megfizetik az embert a munkájáért. Matyi végül a favágó jobbágyokkal végezteti el Döbrögi megveretését és mindhárom alkalommal Kobakot is arra kötelezi, hogy tanúként jelen legyen, közben odaveti neki : ,,Nem szégyenled magad, így élni? Ennek udvarolni ? ' ' Móricz a szerelmi történetet is átvette Balogtól, de élesebbé tette az ebből adódó összeütközést. Balog Istvánnál a szerelmi történet meglehetősen laza szállal fűződik a cselekményhez. Iluska lírai leányalak, ,,a falu árvája", aki csak annyiban viszi előre a cselekményt, hogy fokozza Matyi és a földesúr között fennálló ellentétet. Matyi nemcsak a saját megszégyenítéséért áll bosszút, hanem a hatalmas erőszakos vetélytárs ellen is harcol. Döbrögi Iluska iránt érzett szerelme a commedia dell'arte hagyományaiból ismert, felsült öreg szerelmesek komikus vonásaival gazdagítja a jellemzést. Móricz viszont eleven életet lehelt a szokványos leányalakba, Évi sajátos egyéniséggé vált a keze alatt, talpraesett, nyelves kislány lett, aki erejének tudatában úgy orránál fogva táncoltatja öreg udvar ló ját, akárcsak egy medvét. Móricz regényeinek bájos, pajkos leányalakjaira emlékeztet. A lánnyal kapcsolatos konfliktus Móricznál szerencsés változtatással már a színmű első felvonásában megindul. A földesúr meglátogatja a falut, hogy leányokat keressen házi szolgálatra. Kobak elébe hajtja a lányokat s elmondja, hogy aki cselédnek áll „nagyurunk házába", annak a szüleit arra az évre felmenti a robot és a dézsmaadás alól. „De meg aki meg tudja magát kedveltetni a nagyságos úrral. . . mán hogy a hálóházba kerül", annak a szülei tehenet, disznót és egy darab földet kapnak. A kiéhezett, elnyomorgatott parasztok tülekednek. Matyi szerelmét, Évit, a maga együgyű ostobaságában éppen Matyi anyja kommendálja. Döbröginek a faluba való ellátogatása Móricz egyéni leleménye. Ez a mozzanat egyrészt elindítja a konfliktust, másrészt groteszk szatírájával karikatúraszerüen exponálja Döbrögi viszonyát az alattvalóihoz. így azután már az indításnál kétségtelenné válik, hogy Móricz nem a Szigligeti-népszínművek érzelgős szellemében