Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Győry Jánosné: Irodalmi kéziratok restaurálása

minőségű papíron, de lila tintával íródtak, s ez a tinta kiváltképpen reagál a vízre és könnyen oldódik. Az elporladt kéziratok megóvásának egyik módja, ami ugyan régi, de kipróbált eljárás, hogy japán selyempapír közé ragasztjuk. Ez nagyon átlátszó, vékony, igen erős rostú, és kétoldalt beragasztva tartósan megőrzi a kéziratot. Ha a kéziraton hiány mutatkozik, azt korabeli papírral pótoljuk. Vannak azonban olyan kéziratok, amelyek ritkaságuknál fogva különösen értékesek. Itt fokozott gonddal kell eljárnunk. A vékony selyempapír helyett ilyenkor valódi selyemszitát használunk. Előnye, hogy rendkívül átlátszó, igen rugalmas és vékonyságánál fogva nem vastagítja az iratot. Hátránya, hogy a selyemszita viszonylag drága, ragasztása pedig hosszabb műveletet igényel : tehát tömegmunkára alkalmatlan. Tömegmunkára, azaz nem egyes kivételesen értékes anyag megvédésére van egy modern eljárás, amely géppel konzerválja a pusztuló iratokat. Ilyen gép egyetlen van jelenleg az országban, az Országos Levéltár birtokában. A nagy kapacitással rendelkező gép működése igen egyszerű, kezelése nem igényel különösebb előképzettséget, s itt is az előkészítő munkálatokon van a hangsúly. Elő kell készíteni a kéziratot vagy a nyomtatványt, ugyanolyan gondossággal, mintha kézi ragasztással dolgoznánk. Tehát fertőtlenítés, tisztítás, pótlás. Ez előkészítő munkálatok után a kéziratok műanyagfólió közé kerülnek, mikor is kis ragasztással rögzítjük a bevonandó lapot. Ezután kerül sor a laminálásra. A fólió közé tett iratot pauszvászon és prespánkarton közé helyezzük, és az előfűtött gép hengerei közé rakjuk, egyszerű csavarással továbbítjuk, s a restaurált kézirat a gép túlsó oldalán laminálva megszületik. A kéziratnak meleg állapotban kell lennie, midőn a fedőlapokat levesszük, majd a kéziratot körülvágjuk. A laminálás megerősíti a kéziratot, mely így jól olvashatóvá és raktározásra alkalmassá válik. A fólió eggyé lesz a kézirattal, belepréselődik, s többé nem távolítható el. A fényességet, amely a kéziraton tükröződik, ellensúlyozhatjuk azzal, hogy a fólió alá még japán selyempapíit is helyezünk. A gép olyan erős nyomást gyakorol a kéziratra, elég magas hőfok mellett, hogy több réteg sem vastagítja a kéziratot. Ha még jobban meg akarjuk fosztani a fénytől, vagy az írást felerősíteni kívánjuk, újból a gépbe helyezzük, esetleg üveg-szövet közé tesszük, mely bizonyos raszterezést végez rajta, és ezáltal felerősíti az írást. Rendkívül sok előnye van a laminálásnak, de most beszéljünk a hátrányairól. A kézirat elveszti anyagszerűséget, többé nem hat papírnak. Régi, becses értékeinket ezért nem szívesen lamináljuk, csak akkor, ha annyira megrongálódott, hogy semmiképpen sem tudjuk összefogni. Ha közelebbről megvizsgáljuk a laminált darabot, észrevesszük, hogy nem bírjuk széttépni, annyira megerősödött, levágott szélein viszont a papír néha a legkisebb mozdulattal kettétéphető. A további szakítás még könnyebbé válik, különösen ha a laminált irat hosszabb ideig állt. Nem tudhatjuk még azt sem, hogyan viselkedik a laminált darab évek múlva, hiszen a gép csak három év óta van használatban. Bár az Országos Levéltárban eleinte minden konzerválást laminálással végeztek, nem tudni, milyen tapasztalat nyomán, ma már a XVIII. század előtti kéziratokat nem laminálják, hanem gondos kézi munkával javítják, pótolják, erősítik, a régi bevált módszerrel. Ragasztóanyagnak most már nem a közismert keményítőt, hanem különböző műanyag-készítményeket használunk, bár nem minden esetben tudjuk nélkülözni ezt a régi ragasztószert. Előnye a keményítős ragasztásnak, hogy egyszerű áztatással bármikor eltávolítható. A munkálatok során a lassú száradás következtében könynyen alakítható. Bőrkötéseknél, ahol a bőr nyújtására, formálására van szükség 5