Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Illés Ilona: Móricz Zsigmond és Kaffka Margit levelei Elek Artúrnak

ILLÉS ILONA MÓRICZ ZSIGMOND ÉS KAFFKA MARGIT LEVELEI ELEK ARTÚRNAK A Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb szerzeményei között őrzi Móricz Zsigmond és Kaffka Margit egy-egy ismeretlen levelét. Mind a kettő magángyűjtőtől került a Múzeumba ; Elek Artúr hagyatékából. Elek Artúr Az Újság és a Nyugat főmunkatársa és kritikusa volt, széles látókörű cikkek és tanulmányok írója. 1909 szeptemberében kritikája jelent meg Az Újságban Móricz Zsigmond Hétkrajcár című kötetéről.

1 írásában elemzi Móricznak e kötete előtt megjelent novelláit, s felismeri az egyre jobban kibontakozó tehetségét, míg eljut a kötet címadó novellájának megírásáig. „Móricz Zsigmond tehetsége itt, ezeken a hasábokon, a napról napra olvasók szeme láttára nyílt ki néhány esztendő rendjén. Aki a történetben nemcsak a történetet nézi, hanem az elképzelőjét és elmondóját is keresi benne, az megfigyelhette, hogyan fejlődött Móricz Zsigmond elbeszélő művészete a vonal alatt. A hozzáértőket kezdetben a magyar nyelve ragadta meg. Magyarul úgy kevesen tudnak ma, mint ő. Nyelvének talán nem is a zamatossága kelti ezt az érzést, hanem az önkéntelensége. így ír az, aki nem tud másként. Keresgélés nélkül talál rá minden gondolatának nyelvi formájára, s ha mit leírt, az a helyén van. Nem mintha éppen sima folyású volna a prózája. Kedveli a kihagyásos beszédet, a félig kimondott gondolatokat, amiket az olvasónak kell kiegészítenie magában, nem fél a szavak önkényes összerakásától, a szók megszokott rendjének felforgatásától — de minden jól áll neki . . . Eredeti, egyéni, kifejező a nyelve. Móricz úgy beszél a falusi emberről, mint a maga fajtájáról. Mint az, aki köztük élt — nem mint úr, inkább mint paraszt a parasztról. Történeteiben azért voltaképpen lényegtelen az, hogy paraszttörténetek : a lényeges az, hogy emberi történetek. Egészen közelébe megy a maga embereinek, azért lát meg rajtuk oly sokat, amit messziről észre nem venni. Azt mondhatnám, hogy naturalisztikusan ábrázolja meg embereit, ugyanazokat, akiket mások bizonyos romantikus elfogultsággal vettek szemügyre. Ez a tulajdonsága kelti az olvasóban az igaznak, a való életnek érzését. Az élet mozgásával, az élet hangjaival azért vannak tele történetei. De egy bizonyos fogyatékossága is ebből a tehetségéből származik. (Kiemelés I. I.) Aki nagyon fölébe hajlik tárgyának, az jobban látja ugyan, sok részletet, sok finomságot fölfedez rajta, de ugyanakkor el is távolodik tőle bizonyos tekintetben. Kevésbé látja meg a fejlődés lehetőségeit, azt, hogy mivoltánál fogva mivé alakulhatna önmagától. Móricz történetei többnyire szétterülnek, egyegy jelenet leírásává szélesednek el. . . írójuk túlságosan is nyitva tartja a szemét. Ha be-behunyná s emlékeire hagyná, hogy maguktól alakuljanak képzeletében, akkor alighanem jobban összezárkóznának emberei és történetei. Nem az élet véletlene intézné a sorsukat hanem a költőjük. A meseformálás tehetsége persze csakolyan tehetség mint a többi : magától van meg abban, akiben megvan. De akiben kevésbé van is meg, törekedhetik feléje akaratával. (Kiemelés I. I.) Az idő is segítője ebben az írónak. Le kell bírnia a rögtönzés lendületét, dajkálnia, érlelnie kell magában alakjait, és minden lehetőségbe beleforgatva őket, alakítania történetüket. A legjobb íróknak is ez volt dolgozási módjuk. Aki csak az első köteténél tart, aki olyan fiatal tehetség, mint Móricz, annak nem kell attól tartania, hogy kifogy az időből. Annál kevésbé, mert hogy a mesekerekítés tehetsége sem idegen tőle, arra nézve ugyanez a kötete szolgál példával ... A szer1 ELEK ARTÚR : Móricz Zsigmond elbeszélései. — Hét krajcár és egyéb elbeszélések. Az Üjság, 1909 szept. 18. 7 97