Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Vargha Balázs: Vajda Juliánna emlékkönyve 1816—1818. A Csokonaikultusz történetéhez

mok szabálytalan különbsége és a rimtelenül maradt sorok arra mutatnak, hogy a szöveg a másolások során eltorzult. Igéz a természet ki fejtödzvén égi Balzsamot lehellö szép gyönyörüségi Örömre gerjeszt ; ah de nékem pusztafna]k Tettzik ha szép Chloém mást tárt (!) sajátja[na]k Ö az én legkedvesebb virágom A szép rózsák büszke fejeket Sappadva szemermetesen le hajtják Midőn az én kedves bálványomnak Nálloknál szebb ortzáját meg látják. . . stb. Sp. Kt. 131. sz. 90. 1, 734. sz. 9. 1, 1316. sz. 374. sz. 45 1. Érzékeny II. 115. 1. Oh te virágok szépe (196—20a) Három hatsoros strófa. Sp. Kt. 734. sz. 19. 1, 1666. 295. 1, MTA. R. u. i. 8" IX. 180. sz. 57. és 71. 1, Lásd még Zenetudományi Tanulmányok, Kodály emlékkönyv 1953. 681. 1. Gyászos szivem jaj mit keserg (20a—21a) Hét négysoros strófa. Első strófája megegyezik az Ötödfélszáz Énekek 123. darabjával. Előfordulásait lásd az ÖÉ kritikai kiadásának jegyzetében (796—797.1.). Rendkívül elterjedt ének volt a század elején. Dallamát lásd még Bartha. 87. sz. Fáj a szivem kívül belől. (21a—b) Népies költemény, motívumai a későbbi népköltési gyűjteményekben is felbukkannak. Változatai: MTA. R. u. i. 129. sz. la, Érzékeny II. 146. 1. Kedvesem sóhajtása. . . (216—226) Négy tízsoros strófa. Szerelmes panaszdal, melynek szerzője hajlamos bizonyos kezdetleges filozófiai általánosításra: 1. Kedvesem sóhajtása Óh be hattya szivemet Könnye zápor hullása Nedvesiti szemeimet (!) Látom halál leplében Búrkozott lelke miként környékez Nyújtom karom öliben. Hidegült, meg merevült nem érez Illy gyáva illy tsalfa minden remény Az élet öröme, tsak tünemény. 2. Régi kedves napjaim Mellyeket akkorában Nem esmértem bajaim Ő hiv társaságáb[a] Hát azért altattatok Rózsátok kies enyhében Hogy ismét el hadjatok Illy iszonyú kettségbe esésbe. Most érzem e szörnyű igazsságot Minden öröm szül szomorúságot. 3. Csak nints semmi álandó Csak maga a változás Minden reményinket óh Követi meg tsalattatás Még alig kezd fejtödzni Sokszor rózsám mosolygó bimbója Már láttuk emésztődni Ki sem nyílt kelleme, le húl róla. így azén reményem is elmúla Rózsám feje el halványula. stb. A kifejezésekben határozott Csokonai-reminiszcenciákat találunk (tünemény—remény rím, Régi kedves napjaim), de a stílus már a tízes évek lírájára emlékeztet. Lásd OSzK Oct. Hung. 756. sz. 26a—6. Sír Verse egy szépnek (23a) Egyetlen nyolcsoros strófa. Szövege olyan primitív, hogy nem tudjuk, nem rossz tréfából íródott-e bele az emlékkönyvbe : Itt fekszik aki meg hólt Biz e tsak egy Leány volt. stb. Máshol nem fordul elő.