Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Illés Lászlóné: Karinthy Frigyes első regénye

Most azonban újabb nehézség merül fel. A sietség miatt nem szerezhettek be elég élelmet. Ezért egy matrózt lebocsátanak léggömbbel, hogy eleséggel repüljön utánuk. A matróz meg is hozza az élelmet, de ő maga elpusztul. Meteor raj okon, a jéghideg kozmikus téren vágnak át, egyik távcsövük elreped, legyőzik a súlytalanság állapotát; s gondosan ügyelnek, nehogy eltérjenek a helyes iránytól, s így elkerüljék a Merkúrt. Közben fontos problémát kell megtárgyalniuk, ugyanis elfelejtették a hajót elnevezni. Ez is megtörténik, a hajó neve „Szökés" lesz; s repülnek tovább. Szerencsésen átjutottak a két égitest közti semleges övön, azonban amint kitárultak előttük a Merkur csodálatos szépségű hegyei, völgyei, elkapta őket a bolygó vonzása és lezuhantak. A regény II. része, amely a Merkur csodáiról szól, híven egy több szálon gombolyított cselekményű regényhez, visszatér pár pillanatra a földre s elmeséli az üldöző angolok balsikerét és az élelmet hozó matróz kalandját. Utasaink azonban időközben felbukkantak a tóból, amelybe léghajóstul belepottyantak; kiúsznak a szárazföldre. „— Csakhogy itt vagyunk — ujjongott dr. Baldate. — Megláthatom tehát az idegen világot, mely csupa fény, csupa boldogság és gyönyör." Négyszarvú piros állatokkal; oroszlánalakú, emberfejalakú sziklákkal, élőlényformájú virágokkal, növényekkel találkoznak, ahogy haladnak a szárazföld belseje felé vezető úton egy hegyszoros felé. Egy kis léggömbben üzenetet is küldtek a Földre, amit egy szerb fregatt vett észre, egy orosz hajó talált meg, az angolokhoz kézbesítették s a római múzeumban helyezték el. Közben a hajó őrzésével megbízott két matróz szökést kísérelt meg a léggömbbel, de a kapitány elfogta és kivégeztette őket. „Rögtön ki lett reájuk mondva a halálos ítélet, amelyet nagy részben meg is érdemeltek" — jegyzi meg az író. Egy csodaszép réten találkoztak az első merkurbeli emberrel, aki egy földbevájt üregből ugrott elő. Nagyon mulatságos, ahogy földrajzi és néprajzi ismeretei alapján megkonstruálja a kis író ezt a merkurembert. „A merkurbeli ember ezen a helyen rézbőrű volt, s haja, feje körül valóságos koronát képezett. Óriási erővel bír, s a Merkurban lakik, nem a Merkúron, hanem a Merkur belsejében. Az üreg, hol bemegy, elég tág, s ő befödi úgy, hogy nem is lehet azt látni. Roppant nagy ügyességgel hatol be üregébe, s ennek ásásában is igen nagy mester, mivel körmei igen erősek és ásó alakúak. Eledele hús, magvak és gyümölcs. Télen nem jön elő s így télire sok mindent eltesz. Magában lakik s kerüli a társas életet mivel igen önző. Karjuk vastag eres, arcuk csontos és vad kinézésű, haja fekete és bozontos. Védekezési fegyvere első sorban körme, azután karja alatt egy fűrészszerű, csontkemény kinövés van, melyikkel igen veszedelmesen tud sújtani. Sajnos, mivel egészen egyedül élnek a civilizációról és a műveltségről szó sincs, bár eszük meglehetősen jó. Mindazonáltal otthon gyakorolja magát, és vannak népfajok, kik már az olvasást és írást is feltalálták. Életkoruk rendkívül hosszú, rendesen 90 v. 100 évig is élnek, de vannak 200 sőt 260 évesek is közöttük." A merész utazók foglyul ejtik a merkurembert, aztán behatolnak földalatti házába. Itt találják a „merkurfeleséget" és gyermekeket, akik székeken alszanak. Ezek elmenekülnek, őket pedig a merkurlakók a kijáratot elzárva bebörtönzik. Napokon át bolyonganak a föld alatt étlen szomjan, míg végül vízre bukkannak. Itt találnak egy nyolc mázsa súlynyi tömbaranyat is, amiből megtömik zsebeiket. Most a történet folyamata megtörik, visszatérünk a földre, ahol gr. Telfenriffet, a klub hatodik tagját éppen elítélik és börtönbe vetik, mert ellenszegül az álnok terv-