Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Előszó

ség állását koronként? Miért ne tárjuk a közönség elé a népköltészettel együtt a népművészet odatartozó tárgyi emlékeit is? Egy kor irodalmi ízlése mellett a ruházkodás, a bútorok, a használati cikkekből sugárzó ízlést, a kultúrát, hangulatot ? Nem így válik-e egységessé az a kép, amelyet a magyar kultúra egészéről és azon belül az irodalom fejlődéséről adni tudunk? Mindezek alapján az Irodalmi Múzeum a többi múzeumhoz fordult azzal a javaslattal, hogy közösen készítsék el a magyar irodalom, és az egész magyar művészeti kultúra fejlődését bemutató kiállítást. Azt várjuk ettől, hogy ez a közösen rendezett kiállítás mind színvonalában, mind a széles közönségre gyakorolt vonzerőben sikeresebb lesz, mintha szűk értelemben ragaszkodnánk csak az irodalmi anyaghoz. Ha készülő nagy kiállításunkon az irodalomnál szélesebb témakört próbálunk is feldolgozni, nem gondolunk arra, hogy magának a múzeumnak irodalmi jellege háttérbe szoruljon és feloldódjon a kulturális terület egészébe. Vannak tehát olyan területek, ahol sokkal intenzívebbé szeretnénk tenni az irodalmi propagandát. Egyik ilyen feladat a nagy magyar költészet szélesebb külföldi megismertetése. Tapasztalat szerint külföldi irodalmi körök viszonylag elég jól ismerik Petőfi nevét, itt-ott a költészetét is és az utolsó egy-két év eredményeként József Attila költészete is kezd ismertté válni egyes világnyelveken. Sokat tett ezen a téren az elmúlt évben megjelent szovjet, francia és olasz gyűjteményes kiadás. Azt azonban, hogy Petőfi és esetleg József Attila nemcsak egy-egy hegycsúcs a síkságon, hanem egy hatalmas, világirodalmi igényű költészet hegyvonulatának kiemelkedő csúcsai — ezt a külföldi olvasó általában nem tudja. Ezért a Petőfi Irodalmi Múzeum meg kívánja ragadni azt a lehetőséget, amelyet a klasszikus magyar költészet újonnan készült és részben sikeresnek mondható illusztrációi adnak és megfelelő minisztériumi és kiadói támogatással hozzákezdett egy megfelelően illusztrált, reprezentatív magyar versválogatásnak a lefordíttatásához négy világnyelvre: oroszra, németre, angolra és franciára. Azt várjuk, hogy ez a készülő gazdagon illusztrált lírai antológia előbbre fogja vinni a nagy magyar költészet megismerését az egész világon. Ez a rövid bevezető természetesen nem öleli fel akár a legfontosabbakat sem az elvégzendő feladataink közül. Népünkben forró szeretet él nagy költői és írói iránt, akik szívük és lángelméjük tüzét áldozták a népért. A ragaszkodás és a kegyelet, amelyet népünk érez nagy költői iránt — arra kötelezi múzeumunk munkatársait, hogy a lehetőségekhez képest minél többet tegyenek a magyar irodalom nagy alkotóinak és alkotásainak jobb, alaposabb megismertetéséért. Nemcsak az ország határain belül — de azokon kívül is. Budapest, 1958. december.