Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Egri Péter: Az adott világ varázsainak mérnöke

hármójuk művészetében éppen az a rendkívüli, hogy korunk — a modern kor — rendkívül bonyolult ellentmondásait teljes gazdagságukban, egész modern disszonanciájukban tudták ábrázolni és egy új, magasabb szintézisbe (konszonanciába, harmóniába) emelni. Modern realista művészetet teremtettek, amely nemzeti összefoglalást ad s európai távlatokat nyit. Az a pótolhatatlan kincs, amellyel Kodály megajándékozta a magyar kultúrát, kallódó, paraszti-népi-történeti zenei értékeinknek klasszikus értékű összefoglalása, nemzeti szintre emelése. Ez az összefoglalás egyfelől mindig tudámásul veszi annak az időnek (a mának) a modernségét, amelyben létrejött, másfelől pedig igazi talaja, éltető eleme, éppen az a paraszti-népi-történeti réteg, amelyből létrejött.

24 Bartók, Ady és József Attila szintézisében a modernségnek nagyobb szerep jut. Bartók és József Attila a népdalt nemzeti és európai szintre emelte.5 Ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy bizonyos modern mozzanatok (pl. új, erős disszonancia) nagyobb mértékben jelentkeznek Bartók és József Attila művészetében (ez önmagában nem bizonyíték), hanem abban is, hogy a népi élet közvetlenül érzékelhető jelenségei, formái — egyszerű példával élve: dalai, dalformái — itt sokkal inkább elvesztik önállóságukat, és a modern elemekkel való társulásuk, dialektikus egységük s ezáltal a kor egészét kifejező erejük nagyobb, magasabbfokú. Fenti fejtegetéseink azokat a párhuzamokat vizsgálták elsősorban, amelyek Bartók és József Attila művészetében kettejük költői világképének rokonsága következtében megmutatkoznak. Láttuk: mindketten koruk bonyolult ellentmondásainak hűséges ábrázolói voltak: nagy modern realista szintézist teremtettek. Most rá kell mutatnunk kettejük művészi világának egy olyan különbségére, amely költői világképük különbségéből ered. Annak a modern realista szintézisnek, amelyet József Attila hozott létre, legjobb költői-elméleti összefoglalását a költő maga adta: A költő — ajkán csörömpöl a szó, de ő, (az adott világ varázsainak mérnöke), tudatos jövőbe lát s megszerkeszti magában, mint ti majd kint, a harmóniát." (A város peremén). A szocialista költő világképe rokon, de nem azonos Bartókéval, ezért művészete is rokon, de nem azonos vele. Az új, magasrendű harmónia, az új konszonancia itt is, ott is létrejön, de Bartók művészetében az érte folyó harc dialektikus ellentétekben mozgó disszonanciája uralkodik, József Attila művészetében viszont maga az új konszonancia, az új harmónia.

26 Hogy József Attila művészetének harmóniája, szocialista szemléletű realista szintézise hogyan alakult ki (mert az sem varázsütésre keletkezett) azt — egyes vonásaiban — később részletesen megvizsgáljuk. Előbb azonban harmadik problémaként még beszélnünk kell a modern realizmus kérdéséről általában. Ez József Attilával kapcsolatban annál is inkább fontos, mert az ő költészetének egyetemessége korának egyik legnagyobb 24 Költészetben; Illyés Gyula 25 Vö. ; a Kortárs 1958. máj. II. évf. 5. sz.-ában Demény Jánosnak Seprődi János Bartókcikkéről szóló jegyzetét a 666. lapon és Szabolcsi Bence: A csodálatos mandarin. Csillag 1955. április IX. évf. 4. sz. 839—840. 1. 26 Ezért, ha arról beszélünk, hogy Bartók a magyar népi zenét európai színvonalra emelte (Seprődi János) és az azonosságokat, különbségeket figyelembe vevő költői párhuzamot akarunk vonni, jobb Adyhoz s József Attilához fordulnunk, mint Petőfihez. Ha pedig Bartók művészetét egy epikuséval akarnánk összevetni, elsősorban Thomas Alannra kell gondolnunk.