Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Keresztury Dezső: Egy nagy költő emlékezete

Barabás többször is lerajzolta s két olajképen is megörökítette; a legszebb a szalontai Arany-múzeumé. A kevés-számú fénykép, amelynek készítéséhez hozzájárult, nagyobbrészt az 1860-as évekből, néhány nem sokkal halála előttről való. Életének színtereit is nehéz volna különösebb színességgel-változatossággal megmutatni. A „kis, bogárhátú" házikót, melyet még gyermekkorában eltüntetett egy futótűz, legfeljebb rekonstruálni lehet ; a házak helyén, melyekben élt s melyekről alig maradt kép, ma nagyrészt emléktáblákkal megjelölt új házak állnak Szalontán is, Nagykőrösön is, Pesten is; egykori lakásából az Akadémia palotájában csak szobájának ablaka maradt épen ; egész életében oly keveset utazott s oly nyomtalanul, hogy itineráriuma még Magyarország térképének legnagyobb részét is üresen hagyná. Életében illusztráció is csak nagyon kevés és igen egyszerű készült műveihez; dokumentum-értékével vésődik meghatott emlékezetünkbe néhány sajátkezű rajza A nagyidat cigányokhoz, s a szabadságharc idején kinyomtatott agitatív ponyvájának primitív fametszete. A századforduló idején gazdagon kibontakozó magyar könyvkiadás persze számos parádés albumot, gazdagon illusztrált díszkötetet készített Arany műveiből is ; ezeknek képei azonban általában a kor inkább hangos, mint mély, inkább pompázatos, mint művészi stílusában készültek s Zichy Mihály meg Székely Bertalan műveitől eltekintve, meg sem közelítik az illusztrált költemény szintjét. A századunkban, különösen az elmúlt évek folyamán újra fellendült Arany-illusztrálás eredményei is nagyon egyenetlenek ; a kiállítás rendezőinek erősen meg kellett rostálniuk ezt az anyagot. A rendelkezésre álló tárgyi emlékanyag rendkívül hézagos. Nemcsak azért, mert a költő életének nagyobb felében szegényember volt s nem gyűjtött olyan értékeket, amelyeket önmagukért becsülve őriztek volna meg az utódok, hanem azért is, mert az ereklyék nagyrésze 1945-ben a főváros ostromában elégett. A Román Népköztársaság kormányának szívessége folytán mégis lehetséges volt, hogy a költő íróasztala, karosszéke, pipatóriuma, pihenő-heverője, aztán néhány használati tárgya — említett legszebb arcképével együtt — ott állhatott a kiállítás főhelyén. Régebbi kiállításokon a hiányzó személyes tárgyakat olyan egykorú emlékekkel helyettesítettük, amelyek amellett, hogy „lehettek volna" személyesek is, igen hatásosan kiegészítették, kortörténeti hangulattal színezték a „hiteles" anyagot. Ettől a néha kissé túlzásba vitt gyakorlattól az Arany kiállítás rendezői eltekintettek. Ezt parancsolta nekik a költő puritán életvitele, de egész költészetének realista szelleme is. Ezért nem vonultatták fel a rendezők ebben az esetben a társadalmi és politikai háttér távolabbi tájrészleteit és alakjait. Arany költészete a valóságnak igen hű tükörképét tartotta kora elé. A kiállításnak ezt a realizmust kellett éreztetnie : a társadalmat és politikát tehát annyiban és úgy, ahogy Arany müveiben lelepleződött és megörökíttetett. De itt már az anyag ,,tálalásá"-nál tartunk. A kiállítás látvány: a szemen át szól a látogató értelméhez és érzelemvilágához. Ebből a szempontból aránylag legkönnyebb feladat volt az „utóélet" bemutatása. Ennek komplex, fejlődésében kibontakozó ábrázolását sem a rendelkezésre álló tér, sem a mozgósítható anyag nem tette lehetővé. A képeket és könyveket a kiállításokon szokásos dekoratív rendben lehetett csak csoportosítani ; egy teremben a metszetek, rajzok, egy másikban a festmények javát; alattuk tárlóban a régi és új, hazai és külföldi kiadványokat. Külön-külön tárlóban találtak helyet az Aranyról szóló szépirodalom főművei, a balladák és a Toldi kiadásának legfontosabb darabjai. Nehezebb feladat volt a pályakép bemutatása. A három főteremben, elég szerencsésen, a valóságos ízelődésnek megfelelően helyezkedik el Arany pályájának három fő szakasza. Az első teremben a készülődés évtizedei: Arany származása, szülőhelye, egyéniségének és költészetének első forrásai, nevelődésének, színészkalandjának s a „rendes emberek" közé visszarántó megtorpanásának válságai, a sivatagi környezetben, roppant nyomás alatt érlelődő, zsúfolt első kísérlet, Az elveszett alkotmány előzményei és létrejötte; a lángelme és a kor találkozásából megszületett remekmű : a Toldi s amit a költő jutalmul