Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Vargha Balázs: Vajda Juliánna emlékkönyve 1816—1818. A Csokonaikultusz történetéhez

Eszembe jutsz és a gyenge érzés (8a—9a és 52b). A két változat egyes szavakban eltér egymástól, és az eredetitől is. (Vö. Szemerei Szemere Pál Munkái Bp. 1890. I. 65 1. Remény címmel.) Egykor Violákból kötöztem én...( 9b—10a) Szemere Violakoszorú című verse (I. 63. 1.) A szöveg itt egy versszakkal bővebb, mint Szemere végleges fordításában. Már többet nem örvendeztetthete A Tavasz, 's a patsirták Zengzete Búsúltt szemeimre könnjü jöve fel Szántam virágim mint hervadtak el. Ugyanennek a versnek egy másik, nem Szemerétől származó fordítása olvasható az 57a lapon. Töredékes szöveg, az eleje hiányzik. Szemerénél egy leány mondja el panaszát, helyzetdal formájában, e másik változat ismeretlen fordítója a leányt ifjúvá változtatta, nem törődve azzal, hogy a koszorúkötözés nem éppen férfias mulatság: A Fülemile el némult A gyenge virágra harmat hullt A Szűz napnak láng tengere Keletről ki omol eggszerre (!) Koszorúm suté Sugara, Lett őrőmimnek örök határa Lelkem többé nem ujjitja A vig madarak hangozatja Nem többé könnyes Szemekkel Néztem koszorúm miként hervadt el Ekkor felém illy hang eredt Szegény ifjú! könnyekbe feredt Szemeid mit néznek búsann A mi egyszer el hervadt oda van Oda van mondám sóhajtva Fejemet koszorúmra hajtva Isten hozzád nekem már nem Lehet több őrömet reménylenem. Ez a fordítás darabosabb, formátlanabb, mint Szemeréé, lehet, hogy korábbi is. (Eschenburg gyűjteményét, amelyből Szemere fordított, már Verseghy és Szentjóbi Szabó is használta, ez verstémáik, sőt szövegeik erős hasonlóságából is kitűnik.) Az Óra melyre vágyódtam (19a—b és 59b) A második másolatban csak az első versszak van meg. A Viszontlátás című vers (I. 64.). Az emlékkönyvben szereplő két szöveg azonos, az 1812-es füzetes kiadás szövegével. Mindezeknél népszerűbb volt Szemere Schiller-fordítása : Az ér mellett ült a gyermek (I. 67.). Ez is két helyen szerepel az emlékkönyvben, de olyan módon, hogy az 53a lapon a három első versszak van meg, a 22b lapon pedig a negyedik. így a vers teljes, de a két töredék különböző helyen van és más-más kéztől ered. Az eltérések nem jelentősek, a negyedik versszak jobban különbözik egyes kifejezésekben az eredetitől Ennek a Schiller-versnek hatása több évtizedre terjed költészetünkben. Petőfi újra lefordítja 1842-ben (Ifjú a pataknál). Arany A képmutogató című balladájába beleszövi a zárósorát (1877) és jegyzetben oda írja „.. .Schiller dala (An der Quelle...) Szemere Pál fordításában... a század első felében országszerte zengett érzelgő ifjak és leányok ajkán." Schiller dalának emlékkönyvünkben levő másolata aránylag korai, a kéziratos kötetek szövegei nagyrészt későbbi évekből valók. Sárospataki másolatok: Sp. Kt. 130.