Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Vargha Balázs: Vajda Juliánna emlékkönyve 1816—1818. A Csokonaikultusz történetéhez

2. Versmásolatos könyvek és „Stammbuch"-ok Vajda Juliánná könyvecskéjében az egykorú kéziratos köteteknek két típusa keveredik össze : a versmásolatos könyv és az emlékkönyv, közkeletű német névvel : Stammbuch. A kéziratos versgyűjteményeknek legalább két évszázados múltja volt már ekkor a magyar irodalomban. A 17. és 18. században általános szokás volt, hogy diákok, papok, nótáriusok, verskedvelő katonák összegyűjtötték, leírták maguknak az itt-amott hallott, olvasott verseket. A nyomtatott könyv ritka és drága volt, a versek kéziratról-kéziratra terjedtek. Nyomtatott könyvből is kimásolták a verseket kéziratos gyűjteményekbe, ha kölcsön kaphatták. A másolt versek egészen a tizenkilencedik század elejéig túlnyomórészt énekszövegek. A kottás és kottanélküli gyűjtemények virágzó énekkultúra emlékeiként maradtak ránk. Ez a verselés-éneklés a városokból, különösen a kollégiumokból kiindulva terjedt el a falusi értelmiség körében, majd bizonyos fokig a parasztság közt is. A kuruc szabadságharcok idején kiteljesedő, de az énekekben évtizedekig továbbélő hagyományos énekes versstílust 1760-tól fogva kezdi átszínezni a németes, érzelmes énekköltészet. (Lásd: Szabó T. Attila: Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI—XIX. században 47—48. lap.) Ezzel az új stílussal körülbelül egyidőben jelennek meg a gyűjteményekben népi dalok lejegyzései és népi motívumok átköltései is, a népdal iránti irodalmi érdeklődés jeleként. Az irodalmi áramlatokkal érkező újabb stílusoknak: rokokó pásztorköltészetnek, szentimentalizmusnak, romantikus múltszemléletnek termékei egymásra rétegződnek a másolatos könyvekben, most már nem kizárólag énekszövegek, hanem olvasásra szolgáló versek formájában is. (Lásd ehhez: O. Nagy Gábor: Református kollégiumi diákirodalom a felvilágosodás korában 41—51. 1.) Az énekek mellett megjelenő műköltői versek, komoly és tréfás prózai szövegek egyre tarkábbá teszik a gyűjteményeket műfajok szempontjából, így alakul ki a 18. század végére a mindenes gyűjtemények típusa. Ilyet főleg diákok készítettek, s beleírtak mindenféle szöveget, amiről azt gondolták, hogy az iskola elvégzése után falusi magányukban hasznát vehetik: mulatónótáktól és trágárságoktól kezdve epekedő szerelmes versekig, halotti búcsúztatókig, sőt házi receptekig. A változatos tartalmú, saját használatra készült diákgyűjteményektől elég jól elhatárolható a kéziratos verseskönyvek másik, szintén a tizennyolcadik század végén megjelenő típusa, az emlékkönyv. A gyűjteményes kötetbe rendszerint a tulajdonos írt be verses és prózai szövegeket, az egyes darabokat sokszor sorszámmal is megjelölve. Az emlékkönyvbe tulajdonosa nem írt. Akár vándorló diák volt, akár verskedvelő kislány, ő kért bejegyzést azoktól, akikkel sorsa összehozta. Arra is van példa, hogy egy lány számára az elfogadott udvarló egymaga teleírt egy könyvet. (Komoróczy Terka emlékkönyve. MTA. R. u. i. 8° 123. szám.) A lányok emlékkönyveit nemcsak a bejegyzések formája, hanem a beírt versek egységesebb jellege is megkülönbözteti a mindenes gyűjteményektől. A trágárságok innen ki voltak zárva, a pajkos tréfálkozás is alig kaphatott helyet, annál inkább az érzelmes epekedés végnélküli változatai. A két gyűjtemény-típus tudatos megkülönböztetését egy 1814-ben keletkezett kötet címirata is mutatja: „Külömbb különbb féle még ki-nem nyomtatódott Versek és Versezetek Melyeket Csokonai Vitéz Mihály, Kováts Jósef — és más nevezetesebb vers-irók irtak, de még sajtó alá-nem botsátódtak, holmi mulatságos Versekkel együtt öszveszedve Lossontzy Farkas Károly által Debreczenben 1814. Hozzá járulnak némely Stambuchba irhatandó Versek is (OSzK. Oct. Hung. 360. sz.) Vajda Juliánná emlékkönyvében természetesen csupa „Stambuchba irhatandó", jóerkölcsű verset olvashatunk, egyetlenegy bejegyző vetemedett csak arra, hogy a hölgy-