Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)
Pölöskei Ferencné: Adalékok Móricz Zsigmond riportjaihoz
Pillana tkép Kis görög váró s írta: Móricz Zsigmond Pelopponesus. (!) Júl. 19. [1926] Felébredtem, mert a hajó megállott. Megszűnt az a szüntelen rezgő zörgés, amely az ember egész testét vibrálva rázza. Egy kis parti város előtt állunk. Oly különös és meglepő kép. Semmiben sem hasonlít az eddigi városokhoz, amit életemben láttam. Sem Tárcáihoz, sem Parishoz, se Debrecenhez, se Rómához. Vörhenyes barna házak, díszítetlen sima, vakolatlan falak. Kopasz, lekapart hegyoldal, mint mikor a homokdombon épít a gyerek. Primitív barlangok belevájva, megfurkálva, feltúrva, mintha ürgék, vagy cigányok putriztak volna ide. S nem is egykettő: nyolc barlang szája ásít, barna lyuk a partban, talán kétezer éves, félig beomlott lyukak. Vostica! — kiáltják le a fedélzetről. Kis görög város, Patrasban kellett volna megállni a hajónak, de rádiót kapott a hajó, hogy ott járvány van. Hiszen nekem mindegy. Gazdag, felemelő és megható érzés, hogy egy görög város áll előttem. Görögország legkeletibb partja. Milyen furcsa. Mintha valahova haza értem volna. Szegény Tuberó, pataki tanárom, aki rövidlátó szemeivel vaklálva olvasta velünk a görög, furcsa, kedves betűket, milyen komolyan vette az aoristosokat. Most fülelve hallgatom a vámtiszteket s parti hajósokat, akik csónakban jönnek, tudják-e az I. és II. aoristos közti különbséget. S nem vagyok képes fölismerni a görög nyelvet. Egyáltalán nem hallok görögnek görög szót. Emberi krákogás és károgás, ami itt azonban nyelvnek számít. Vajon hallották-e Homerosnak hírét ? és Thukydidesnek ?. .. Sappho ?.. . kinek énekelt ?.. . A parton emberek gyűlnek. Férfiak e korai órában. Egy nagykerekű taliga fut tova, teherhordó alkalmatosság. Az országutat óriási, megható bástyafalak viszik a parton a magasba. Ősi falak. Barnák és kemények. Túlkomoly építmény a kisvároshoz. A vizén vörös bárkák. Különös téglavörös színűek, amilyet sehol se láttam: ez a szín is sokezer éves. Odysseus hajóinak színe. Sőt a bárkák is oly öblösek, és oly furcsák, mint a régi képek hajói. Furcsa, furcsa város. Milyen szürke. A cserepes tetők bordás lapjai. Fönt a hegyen remek pinea-fenyő, s galambok röpülnek rajban. Feleségem rájuk kiált: — Itt is itthon vannak a galambocskák. Az ember kinyitja a szemét és néz. Nézi a különös, terméketlen, kopasz hegyoldalakat. Pedig egy-egy fa megél. A kikötőben van egy 7 óriási tölgyfa, nyári vendéglőt raktak alá, tizenöt asztal, piros székek, zöld bódé. — Tudja, hogy néz ki, — szól a nő, — mintha nem lenne befejezve. Az ablakok is, ahol nyitva vannak, mintha nem is lenne bent semmi, esküszöm, még bútor se, ember se... itt felejtették. . . Én a tájképet nézem, ő az életet csipegeti: — — Lovon járnak, kosarat hoznak ki... Örömmel olvasom le a görög betűket, hogy „Apothék"... — Ott vannak a nők, — ujjong ő, — kendőbe, de napernyővel, bőszoknya. . . nincs bubifrizura, azt mondhatom... egész hosszú ruha. Öszvér ... leterítve piros takaróval.. . jaj, de édes az az anyó rajta és féloldalt ül az anya, nagyon sikkesen...
