Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)
Pölöskei Ferencné: Adalékok Móricz Zsigmond riportjaihoz
„Mesetermő tájakon" cím alatt olvashatjuk Móricz 1926-os külföldi utazásainak riportjait. Az első három Párizsról szóló cikk színben, hangnemben teljesen elüt az azután következőktől. Klasszikus riportok a válságba rohanó város lakóinak életéről. Talán kár volt az olaszországi útirajzokhoz kapcsolni, megbontja a ciklus hangulati egységét, amelyet az olasz táj szépsége, a művészeti élmények gazdagsága, s nem utolsó sorban a nászút hangulatából adódó líraiság ad a riportoknak. Érdekes megfigyelni, hogy Móricz sohasem a különössel kezdi külföldi vizsgálódásait. Legelőször mindig a rokonvonásokat fedezi fel. A közös tulajdonságokat, a rokon foglalkozások közös jegyét, melyek mindenütt egyformák, egyetemesek, tehát emberiek, összekötők. A bécsi pincér épp olyan diszkréten nagyothalló, mint a debreceni András uram, s egyszerre közel érzi magához. A perugiai paraszt éppen olyan ceremóniás külsőségekkel köti meg az alkut, mint a nagyalföldi, s ha a görög partok parasztembere nem is tengelyen, portengereken viszi vásárba szénakazlát, hanem fehér bárkán, kék hullámok tetején, mögötte éppúgy ott ficánkol a csikó, mint az alföldi gazda két kis lova mellett, csak ez itt csónakcsikó. S a rokonságot felfedezve bárhol otthon érzi magát. Most már biztos kézzel felméri, mi az, ami a magyar viszonyokon túlmutat, amit nekünk, magyaroknak is meg kell tanulni. Ezen az úton, a magyar és külföldi viszonyok közti különbségek okaihoz elérve szokatlan keménységgel marasztalja el a magyar papokat és főurakat, amiért Magyarországon nem teremtettek az olaszországihoz legalább hasonló kultúrát: „.. . a török kétszázötven éve elment, megszűnt, ez alatt a két és fél évszázad alatt épült az új Róma és Európa háromnegyed része. Ez idő alatt is voltak főuraink és gazdáink. S ez idő alatt konzerváltak mindent a nagy nemzetek, amit örökségképpen kaptak a múlttól. Miért égettek meszet a mi főpapjaink és mágnásaink a márványszobrokból, és miért nem mentették, ami menthető volt, miért nem pótolták, amit pótolni kellett? Miért nem építettek egy sokkal modernebb korban Assisikat a remek fekvésű és silány építésű Miskolcból?" (A vándor Mekka felé néz.) Még vádolóbb hangja Mohács tragikumát idéző cikkében (Mohács felé) ahol már nemcsak a múlttól, de a jelen kormányzattól is számonkéri az objektív lehetőségeket kihasználó országvezetést. A „Mesetermő tájakon" ciklus kéziratainak tanúsága szerint gyorsan, lendületesen írta ezeket a riportokat. Javítás alig van a kéziratokon. Mussoliniról szóló riportjában mindössze két felesleges szót húzott át. A hangulat megteremtésére törekszik, s a maga álláspontját legtöbbször csak közvetve, a kommentálás módjában érzékelteti. így születnek legremekebb riportjai. „A pápa jól néz ki", „Mussolini beszél", „Mozikaland", „Fornarina" stb. „A pápa jól néz ki" pajkosan ironikus modora sokszor túlszalasztja az író tollát az akkori ízlés határán. Nincs még egy kézirata a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében, amelyen annyi javítás, húzás volna, mint ezen a riporton. A téma a pápai áldás élménye, elég kényes, ha egy olyan élesszemű „vastagnyakú kálomista" számol be róla a katholikus magyar uri világnak, amilyen Móricz. Asszonya aggodalmaskodására volt is egy kis aggálya, gyorsan levelet küldött Mikesnek a riport után. A levél a Roma Hotel Imperial emblémás papírján íródott, szövege a következő: Kedves Lajos, itt küldök két cikket. A minap küldtem egyet a pápáról, nem tudom, hogy nem nyers-e nagyon. Ha még nem közölted le, akkor vagy nézd át és húzz belőle, (de a kéziratot őrizd meg) vagy tedd el, míg hazamegyek. A feleségem aggódik, hogy a kath. érzést megsértem vele. Ez nem bánt, de az igen, ha méltatlan a témához. 26. VIII. 9. Ölel Zsiga. 1 " 10 P. I. M. Móricz-gyüjtemény. M. 1 14. Ld. az eredeti kézirat fotómásolatát az 1. facsimilén.
