Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Baróti Dezső: A látható irodalom. Az irodalmi múzeológia néhány kérdéséről

Ebből a csoportból különös figyelemre tarthatnak számot az írók anyagi helyzetére vonatkozó hiteles dokumentumok, így pl. a kapitalizmus korának megalázó kiadói szerződései, elszámolásai és sok más hasonló dokumentum, összegyűjtésük és rendszeres feldolgozásuk az irodalomtörténetírásnak is értékes segítséget nyújthat. A könyv és a folyóirat szintén hagyományos kiállítási anyag; elsősorban az író jelentős műveinek első vagy egykorú kiadásai vagy az első közlést adó folyóiratok példányai, de sokat mondhatnak a későbbi kiadások, különösen a gyűjteményes és a képes kiadások is. A régi magyar irodalom esetében a könyv fogalma sokáig, nem egy esetben a tizenkilencedik század elejéig a kézirattal esik egybe; jórészt hasonlóak a kiállításokon való bemutatásukkal kapcsolatos problémák is, azzal a különbséggel mégis, hogy ezek a problémák a kódexirodalom esetében további nehézségeket is jelentenek. Kódexeinknek olyan felbecsülhetetlen eszmei és anyagi értéke van, hogy eredetiben való kiállításukra csak ritka alkalmakkor és ilyenkor is csak rövid időre gondolhatunk. A fényképreprodukciók kínálkozó megoldása a kódexek esetében viszont anyagszerűtlennek látszik s még a színes fotókópiák esetében sem ad a valóságost megközelítő képet igazi természetükről. A restaurátori technika számos eljárása azonban lehetővé teszi, hogy kiállításra kívánkozó legfontosabb kódexeink néhány jellemző lapját és néhány szép kötést anyagszerűen utánozzunk, a velejáró fáradság és költség azért sem felesleges, mert így a legszebb kódexeink iparművészeti alkotás-jellegét is megközelíthetjük, képeiken, sőt írástípusaikon keresztül pedig az irodalmi stílusok érzékeltetésének tanulmányunk más összefüggésében előkerülő nehéz problémájához is közelebb juthatunk. Nem teljesen közömbös az sem, hogy a szépen rekonstruált kódexek a dekoratív térbeli elrendezés számára a kiállításnak épp azokban a termeiben nyújtanak változatos lehetőségeket, ahol másfajta anyag a kor irodalmának természete miatt jóval kisebb mértékben állítható ki, mint a modern irodalom bemutatásakor. A legrégibb anyag viszonylagos szegénysége egyébként könnyen csábíthat arra, hogy a kiállítás hangsúlya az irodalomról a könyvtörténet és az iparművészet irányába tolódjék el, nem felesleges tehát annak a leszögezése, hogy a legrégibb anyag bemutatásának középpontjába is az irodalmi művekben megnyilatkozó eszmeiséget, valóságábrázolást és a belőlük fakadó stílustörekvéseket kell helyeznünk. Épp ezért a kódexek kiállított anyagát a mai néző számára mintegy le is kell fordítanunk, nemcsak a latinnyelvűeket, hanem a legtöbb látogatónk számára legfeljebb csak írástörténeti furcsaságot jelentő legrégibb magyar nyelvű szövegeket is. A nyomtatott könyvek kiállítása jóval kevesebb problémát jelent, bár a legrégibb nyomtatványok esetében a kódexekkel kapcsolatban említett rekonstruálásokra is gondolunk kell, kb. a tizenhetedik századtól kezdve azonban a legfontosabb könyvek eredeti példányai is bemutathatok. A könyvek, folyóiratok és az irodalommal kapcsolatos apró nyomtatványok kiállításának előtérbe helyezése azonban ismét veszélyeket rejt magában, az egyrészt önmagukban jogosult könyvművészeti vagy tipográfiai szempontok egyoldalú kidomborításának a veszélyét, másrészt pedig azt, hogy rossz nyomdatechnikával kiállított könyvek címlapjai vagy a belőlük kiemelt szövegrészek megzavarhatják, sőt rossz irányba terelhetik a véle sejtetni szánt irodalmi alkotás nagyságának és szépségének felismerését. Kiállításainknak, sőt illusztrált irodalomtörténeteinknek és dokumentációs gyűjteményeinknek gyakori hibája ez, s mivel a könyv címlapja vagy egyes lapjai mégiscsak minden irodalmi szemléltetés egyik leginkább kézenfekvő anyagát jelentik, kísérleteket kell tennünk a könyv s véle általában a nyomtatott anyag kiállításának az irodalmi mű lényeges mozzanatait megközelítő lehetőségeire. Az első kiadások, különösen ha ritkaságok, mint a régi magyar irodalom unikumai vagy a modern irodalom ritka első kiadásai, például az olyan verseskötetek, mint a Döntsd a tőkét ne siránkozz, vagy az Újmódi pásztorok éneke, gyakran az író személyes emléktárgyaival rokonok, az ilyen könyveket a beléjük summázódott jelentős történeti moz-